Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

A fuvarozók nem tudnák elviselni a baleseti adót

Elviselhetetlen terhet róna a fuvarozókra a baleseti adó - mondta három fuvaros szervezet nevében a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestületének ügyvezető főtitkára. Dittel Gábor azt mondta: javaslatuk szerint mérsékelnék az adó mértékét, és kérik a Nemzetgazdasági Minisztériumot a tervezet átgondolására.

Három teherfuvarozó szakmai szervezet levélben kérte Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert, hogy a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás 30 százalékára tervezett baleseti adó kulcs a fuvarozókra alacsonyabb legyen - közölte a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete ügyvezető főtitkára.

A Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete, Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete és a Nemzeti Összefogás Fuvarozói Fórum szerint a nemzetközi forgalomban részt vevő járművekre más adószabályokat kellene alkalmazni, ugyanis a külföldön okozott balesetek terheit nem a magyar egészségkasszának kell állnia. Fennáll annak veszélye is, hogy az üzemeltetők egy másik uniós országban helyezik forgalomba a járművet ez pedig a hazai költségvetéstől vonna el bevételeket - vélekedett Dittel Gábor.

A szervezetek azt javasolják, hogy ha az adót bevezetik, a fuvarozó gépjárművek 50 százalékos kedvezményben részesüljenek.

A biztosítási díj jelenleg egy fuvarozó vállalkozás kiadásainak 2,5-3 százalékát teszi ki. Ennek emelkedését - a működési költségek amúgy is drasztikus növekedésével együtt - nem tudnák elviselni a cégek, jelentősen romlana a versenyképességük - hangsúlyozta az ügyvezető főtitkár.

Egy másik levezetés szerint az éves költségnövekedés egy vontató esetében elérheti a 100-120 ezer forintot. Ha a kormányzat el szeretné kerülni az új adónem inflációt gerjesztő hatásait, annak mértéke nem lehet magasabb évi 30 ezer forintnál, vagy százalékos díjmegállapítás esetén a kgfb-díj 10 százalékánál - emelte ki.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Óriásberuházást jelentett be Kapitány István

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Péntek reggelre bizonytalan hangulat alakult ki a tőzsdéken, miután a közel-keleti konfliktus eszkalációja egy ponton 100 dollár fölé hajtotta a Brent árfolyamát, ismét felerősítve az inflációs és kamatemelési félelmeket. A helyzetet Donald Trump új vámintézkedései is rontották, miközben a vállalati fronton sorra érkeznek a gyorsjelentések. Napközben azonban javul a hangulat, Európában részben az olajár napközbeni korrekciójának köszönhetően pozitív volt a kép, a magyar tőzsdén pedig a BUX és a Mol is történelmi csúcsra ment. Az amerikai indexeket azonban ma is lehúzzák a chipgyártók.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×