Infostart.hu
eur:
362.8
usd:
317.79
bux:
144062.64
2026. július 22. szerda Magdolna

Lassabban nőtt az amerikai gazdaság

A korábban közölt 1,3 százaléknál kisebb ütemben, 1 százalékkal nőtt éves szinten a második negyedévben az amerikai GDP - közölte második becslését az amerikai kereskedelmi minisztérium pénteken.

A közölt szám megfelel az elemzői várakozásoknak.

Már az első becslés szerint is várakozáson alul teljesített az amerikai gazdaság: júliusban 1,8 százalékos második negyedévi növekedést jósoltak a szakértők. Az akkori közzététel legnagyobb meglepetése azonban az első negyedévi bővülés jelentős negatív korrekciója volt: a korábban nyilvánosságra hozott 1,9 százalék helyett 0,4 százalékos első negyedévre vonatkozó végleges adatot közölt a minisztérium.

A gyengébb második negyedévi adatot elsősorban az okozta, hogy a korábbi várakozásoknál rosszabb kiviteli mutatókat, illetve a készletállományok lassabb bővítésére utaló számokat közöltek.

A minisztérium pénteki adatközlése szerint a vállalatok adózás utáni nyereségei 0,8 százalékkal nőttek az előző év hasonló időszakához képest. Először közölt GDP-jelentésében ilyen számot a szervezet.

A lakossági fogyasztás 0,4 százalékkal bővült április-júniusban, ami kedvezőbb adat a korábban becsült 0,1 százalékos növekedéshez képest. A kereskedelmi minisztérium tájékoztatása szerint ez 0,3 százalékpontos többletet jelent a GDP-növekedési adatban. A kivitel ugyanakkor kedvezőtlenebbül alakult: 3,1 százakkal bővült, ami mintegy fele az első becslésben szereplő értéknek.

A készletállományok változásai 0,2 százalékponttal csökkentették a növekedési számot, jóllehet júliusban még hasonló mértékű növekedést látott a minisztérium.

A kereskedelmi minisztérium pénteki közleménye szerint a fogyasztói árak éves szinten 3,2 százalékkal nőttek a második negyedévben, ami magasabb a korábban közölt 3,1 százaléknál. A változékony energia- és élelmiszerárak nélkül számított maginfláció 2,2 százalék volt, szintén 10 bázisponttal magasabb az első becslésben szereplő 2,1 százaléknál.

Címlapról ajánljuk

Karácsony Gergely: kész az M3-as metró hosszabbítási terve

Az ország legnagyobb forgalmú közlekedési vonala, a 3-as metró Káposztásmegyerig történő meghosszabbítására vonatkozó tervek készen állnak – közölte Karácsony Gergely főpolgármester, reagálva Magyar Péter kormányfő és Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter közös sajtótájékoztatóján elhangzottakra.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Lefejezte Zelenszkij a hadsereget, elsötétült a Krím – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Lefejezte Zelenszkij a hadsereget, elsötétült a Krím – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden menesztette az ukrán fegyveres erők főparancsnokát, Olekszandr Szirszkijt. Az egy hete tartó tüntetések kereszttüzébe került Szirszkij helyére Mihajlo Drapatijt érkezik. A demonstrálók Szirszkij leváltása mellett a volt főparancsnokkal konfliktusba került Mihajlo Fedorov visszatérését is követelik a védelmi tárca élére. Zelenszkij ennek kapcsán kijelentette, Fedorovnak egy "érdemeinek megfelelő vezetői pozíciót" ajánlott, mely keretében elősegítheti az ország technológiai fejlődését. Közben áramszünetekről számoltak be az oroszok által megszállt Krímben, és több dél-oroszországi városban tűz ütött ki ukrán csapások következtében. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×