Infostart.hu
eur:
364.14
usd:
319.27
bux:
143084.35
2026. július 22. szerda Magdolna

Milyen gyorsan állhat helyre a líbiai olajtermelés?

A hat hónapja tartó népfelkelés káoszba taszította a líbiai olajipart. A korábban napi mintegy 1,6 millió hordó kőolajat adó olajkutak termelése gyakorlatilag leállt, az exportterminálok és az olajvezetékek megsérültek.

Miután a felkelők hétfőn az ország fővárosának, Tripolinak a nagyobbik részét már elfoglalták, és a remények szerint a végéhez közeleg a háború, a szakértők azzal számolnak, hogy ha gyorsan megszületik a béke, az olajterelés nagyobbik része akár hónapokon belül újraindulhat.

A Reuters által idézett elemzők szerint napi közel egymillió hordó olajtermelés újraindítása valószínűsíthető belátható időn belül. Sok múlik ugyanakkor azok, hogy az infrastruktúrában milyen károk keletkeztek a felkelők és az országot 41 éven át irányító Moammer Kadhafihoz hű erők közötti csatározásban.

Az ország keleti, felkelők által ellenőrzött területén működő AGOCO olajvállalat még pénteken arról számolt be, hogy az általa működtetett olajmezők termelése akár három héten belül újraindítható.

Az idei év elejéig az OPEC-tag Líbia a világ 17. legnagyobb olajtermelője volt, Afrikában pedig a harmadik legjelentősebb. Líbia rendelkezik az afrikai kontinens legnagyobb olajkészletével. Líbia olajtermelésének 85 százalékát Európába exportálta. Líbia olajtermelése a világ olajfogyasztásának két százaléka volt, de a háború miatt a termelés napi kevesebb mint 100 ezer hordóra esett vissza, az export pedig teljesen leállt. Az országban nagyon sok olajmezőn dolgoztak külföldi szakmunkások, akik azonban elhagyták az országot.

Líbiának hat nagy olajterminálja van, ezeknek a műszaki állapota azonban egyelőre tisztázatlan. Az ágazati infrastruktúrában alig keletkeztek károk a harcok első hónapjaiban, mivel a szemben álló felek arra számítottak, hogy megszerzik a teljes ellenőrzést az ország olajipara felett. Közel egy hónapja azonban már arról érkeztek hírek, hogy több olajipari létesítmény komolyabb károkat szenvedett.

A polgárháború előtt a líbiai állami olajvállalat (NOC) felügyelte az ország olajtermelésének közel a felét. Február végén a NOC leánycége, az AGOCO bejelentette, hogy leválik anyavállalatáról és önállóan működik az ország felkelők által ellenőrzött keleti részében. Azt egyelőre nem tudni, hogy a háború után milyen szerkezet alakul ki az olajágazatban, de nagy valószínűséggel az AGOCO kezébe kerül az irányítás.

A líbiai olajtermelés gyors újraindítása elképzelhetetlen az országban korábban jelen lévő külföldi cégek nélkül, azt azonban még nem tudni, hogy a Kadhafival kötött olajszerződésekkel mi lesz.

A Líbiában legnagyobb külföldi olajvállalat az olasz ENI, amely már az 50-es évek óta jelen van. Az ENI tavalyi líbiai átlagosan napi termelése 270 ezer hordó olajegyenérték (boe) volt. Az olajtermelésre vonatkozó szerződése 2042-ig szól, de hogy ezt elfogadja-e majd egy később felálló új kormány, teljesen bizonytalan.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Lemond a legfőbb ügyész

Lemond a legfőbb ügyész

Közleményt adott ki Nagy Gábor Bálint szerda kora délután, ebben nyilkatozott az okokról. Augusztus 25-ével távozik hivatalából.

Karácsony Gergely: kész az M3-as metró hosszabbítási terve

Az ország legnagyobb forgalmú közlekedési vonala, a 3-as metró Káposztásmegyerig történő meghosszabbítására vonatkozó tervek készen állnak – közölte Karácsony Gergely főpolgármester, reagálva Magyar Péter kormányfő és Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter közös sajtótájékoztatóján elhangzottakra.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×