A Századvég közleménye emlékeztet: a Magyarországon 1997-ben bevezetett nyugdíjreform a Világbank modellje alapján többpilléres nyugdíjrendszert hozott létre. E reform keretében született meg a nyugdíjrendszer második pillére, a tőkefedezeti elven finanszírozott, kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszer.

2006-ban a Világbank értékelte az általa segített nyugdíjreformokat, és rámutatott a partner kormányok hibáira, valamint saját reformkoncepciójuk hiányosságaira. A szervezet szakértői megállapították például, hogy túlbecsülték a tőkefedezeti rendszerektől várt gazdasági hasznokat, elsősorban a tőkepiacok fejlesztésének gazdasági növekedésre gyakorolt pozitív hatását - idézi fel a dokumentum.

A Világbank elismerte azt is, hogy nem nyomatékosította kellőképpen a második pillér állami szabályozásának fontosságát, valamint a nyugdíjrendszer adminisztrációjának hatékony megszervezését.

A szakértők emellett úgy értékelték: nem tudatosult a kormányzatokban, hogy a tőkefedezeti rendszerre való fokozatos áttérés rendkívül fegyelmezett költségvetési politikát igényel. A nyugdíjtőke felhalmozása hiányt okozott az állami nyugdíjrendszerben, ami nem finanszírozható adóssággenerálással.

Hiány

Ez utóbbi alapelvetést a magyar kormányok sem tartották be, így a tőkefedezeti rendszer bevezetése miatt kieső járulékbevételek az államadósság növekedését okozták. 2010 októberéig 2500 milliárd forint befizetés érkezett a magánpénztárakba, ez az összeg pedig hiányként jelentkezett az állami nyugdíjkasszában, amit a már amúgy is komoly költségvetési deficit miatt a kormányok államkötvény-kibocsátással finanszíroztak.

A 2500 milliárd forintnyi adósság kamatterhe 1998 óta összesen 1050 milliárd forint. Vagyis a pénztárak működési költségeinek levonása után a 2500 milliárdnyi járulékbefizetés fennmaradó részének 1050 milliárd forint hozamot kellett volna termelnie ahhoz, hogy a rendszer nemzetgazdasági szinten ne okozzon vagyonvesztést. A magánpénztárakban felhalmozott vagyon értéke ma 3050 milliárd forint, mintegy 500 milliárddal kevesebb a járulékbefizetések miatt keletkezett államadósságnál és kamatainál.

Miért?

Az ötszázmilliárdos veszteség alapvetően két ok miatt állt elő - közölte a Századvég Gazdaságkutató. Az egyik az, hogy a magánnyugdíjpénztárak költségeit limitáló szabályozás késve született meg, és túl engedékenynek bizonyult. A másik pedig, hogy a befektetési portfólióra vonatkozó szabályozás a részvénypiacok fellendülésének idején alacsonyan határozta meg a részvényhányadot, majd a részvények arányát épp a 2008-as pénzügyi válság kitörése előtt kellett a pénztáraknak megemelniük.

A szabályozás tökéletlensége tehát nagyban hozzájárult az alacsony hozamokhoz, és a magas működési költségekkel együtt vezetett a fenti 500 milliárdos veszteséghez - derül ki a közleményből.

Mennyit?

A Századvég Gazdaságkutató szerint az, aki a magánpénztári rendszer indulása óta folyamatosan az épp aktuális átlagbér után fizetett járulékot, tíz százalékkal több nyugdíjtőkét halmozhatott volna fel, ha befizetéseit egy ugyanilyen költségű rendszerben kizárólag magyar állampapírokba fektetik. Ez a fenti pénztártag esetében 214 ezer forint veszteséget jelent.

Az alacsony hatékonyság miatt kétségtelen, hogy a második pillér működését alapjaiban kell átgondolni: a nyugdíjrendszer fenntarthatósága nem a pillérek számán múlik, az optimális megoldás tőkefedezeti és folyó finanszírozás mellett egyaránt megvalósulhat - vélekednek a Századvég Gazdaságkutató munkatársai. Az egyéni számlás rendszer létrehozása pontos elszámolást tesz lehetővé, emellett azonban biztosítani kell a már felhalmozott megtakarítások elválasztását a folyó költségvetéstől. Ezen kívül ügyelni kell arra is, hogy a nyugdíjrendszerrel kapcsolatos intézményi változtatások ne okozzanak nagyobb kárt az üzleti környezetben, mint amekkora előnyök várhatók az átalakítástól.