Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Másfél hetes csúcson a forint

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 415,48 pontos emelkedéssel, 21.291,24 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékhez képest ez 1,99 százalékos erősödést jelent. Emelkedéssel nyitottak a vezető nyugat-európai értéktőzsdék is.

A Mol árfolyama 3,7 százalékkal, 16.900, az OTP-e 3,8 százalékkal, 5.660 forintra emelkedett.

A Magyar Telekom 0,7 százalékkal gyengült, a Richetr árfolyama nem változott, az Egisé pedig 1,4 százalékkal emelkedett.

Újabb hangulati fordulatot láthattunk tegnap este óta a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon, amelynek nyomán a dollár hajnal óta határozott leértékelődést mutatott az euróval szemben, a kelet-közép-európai fizetőeszközök pedig kezdenek lendületbe jönni. A forint így az euróval szemben a 277-es szint körül, azaz mintegy másfél hetes csúcson kezdte a napot.  Egy dollár tőzsdenyitáskor 224,85 forintot ért.

Emelkedéssel nyitottak a vezető nyugat-európai értéktőzsdék is. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 1,17 százalékos, a frankfurti DAX-30 1,11 százalékos, a párizsi CAC-40 1,20 százalékos emelkedéssel kezdte a napot.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sokk az amerikai demokrata körökben: nyomul a radikális baloldal

Sokk az amerikai demokrata körökben: nyomul a radikális baloldal

Az Egyesült Államokban tovább erősödik a Demokrata Párt baloldali szárnya. A coloradói és két másik előválasztásokon több, a pártvezetés által támogatott politikus is vereséget szenvedett, ami az elemzők szerint azt jelzi: a New York-i szocialista polgármester, Zohran Mamdani sikere országos politikai hullámot indított el.

Magyar Péter magányos

Magányosan a hatalom csúcsán – ezzel az elgondolkodtató üzenettel tette közzé legfrissebb személyes fotóját Magyar Péter. A miniszterelnök az Országházban készült felvétel mellé fűzött vallomásában a kormányzati létet kísérő súlyos terhekről, a felelősség némaságáról és a parancsnoki híd magányáról írt.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×