Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Márciusban is csökkent a kiskereskedelmi forgalom

A kiskereskedelmi forgalom volumene - a naptárhatástól megtisztított adatok alapján - 2010 első negyedévében 4,6, márciusban 4 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakitól - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint a márciusi értékesítés volumene 0,4 százalékkal mérséklődött az előző hónaphoz mérten.

A kiskereskedelmi forgalom 2007 áprilisa óta folyamatosan csökken az előző év azonos időszakához képest. A csökkenés az idén februárban 4,3 százalék volt éves bázison, januárban ennél is nagyobb mértékben, 5,6 százalékkal esett vissza a forgalom 2009 januárjához képest.

Az országos kiskereskedelmi üzlethálózatban, valamint a csomagküldő kiskereskedelemben az idei első negyedévében 1.557 milliárd forint értékű árut forgalmaztak, ebből márciusban 582 milliárd forint realizálódott.

A kiskereskedelmi forgalom volumene - a naptárhatástól megtisztított adatok alapján - 2009 márciusban 3,6 százalékkal, az első negyedévben 3,2 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest. A szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint a kiskereskedelmi eladások volumene 0,6 százalékkal maradt el az előző havitól.

Az elmúlt évben 7.279,3 milliárd forint volt a kiskereskedelmi forgalom, ebből az első negyedévben 1.521,7 milliárd forintért vásároltak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Rágózással is bekerülhetnek mikroműanyagok a szervezetbe

Rágózással is bekerülhetnek mikroműanyagok a szervezetbe

A rágás során a gumialapból apró mikroműanyag-részecskék válhatnak le, melyeket a nyállal együtt lenyelünk, majd az emésztőrendszerbe jutnak. Ezek többsége várhatóan kiürül a szervezetből, ugyanakkor egy részük felszívódhat és bekerülhet a vérkeringésbe. Pilling Róbert, a Semmelweis Egyetem Dietetikai és Táplálkozástudományi Tanszékének mesteroktatója az InfoRádióban elmondta: nem kell rögtön megijedni az olyan hírektől, hogy a rágózással mikroműanyagok kerülhetnek a szervezetbe, de azt sem javasolja, hogy „mindennapos élelmiszerként” fogyasszuk.

Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása - jelentette ki a magyar köztársasági elnök a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap honlapján vasárnap megjelent interjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Kiszárad Európa, hatalmas megatrend indulhat a tőzsdéken – Így lehet rajta sok pénzt keresni!

Kiszárad Európa, hatalmas megatrend indulhat a tőzsdéken – Így lehet rajta sok pénzt keresni!

Az elmúlt napokban Magyarországon is közvetlenül érezhettük, hogy a nyári hőhullámokat többé nem lehet félvállról venni. A szerencsésebbek egyelőre megússzák a dolgot a légkondis lakásban vagy irodában, de a tartós forróság már nemcsak kényelmi probléma: vízkorlátozásokat, energetikai kockázatokat és infrastruktúra-szintű stresszt hoz magával. A kontinens vízrendszereinek modernizációja ezért minden bizonnyal a következő évek egyik fontos beruházási fókusza lesz – és egyben az egyik legizgalmasabb befektetési lehetőséget is kínálja. Megnéztük, mely területeken indulhat el a pénz, és mely konkrét tőzsdei cégeken keresztül lehet megjátszani ezt a megatrendet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×