Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Véget ért a magyar recesszió

Minden elemzői várakozást felülmúlt az első negyedéves magyar GDP-adat. Az elemzők ugyanis 0-3 százalék közötti gazdasági visszaesést jósoltak, miközben a naptári hatás kiszűrésével éves alapon 0,2 százalékkal nőtt a magyar gazdaság. Az adatokra érkezett elemzői reakcióik azt emelik ki, hogy ezzel is bebizonyosodott: a magyar recesszió hivatalosan is véget ért a tavalyi negyedik negyedévben.

Öt negyedév után ez volt az első pozitív magyar (év/év alapon számított) GDP-adat, miközben az előző negyedévhez viszonyított index értéke hat negyedév után tudott ismét a pozitív tartományba emelkedni - húzza alá kommentárjában Barta György, a CIB Bank elemzője, aki azt is hozzáteszi: a román és szlovák első negyedéves növekedési adatok szintén kellemes meglepetést okoztak. A mai adatok is megerősítik, hogy a magyar gazdaság a negyedik negyedévben kilábalt a recesszióból.

Barta György úgy véli, hogy a legfontosabb húzóerő az ipari termelés lehetett az előző negyedév gazdasági teljesítményében köszönhetően az export által vezérelt kibocsátás kedvezőbb alakulására. A CIB Bank elemzője ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a belső kereslet fellendülése továbbra sem meggyőző, miközben főbb exportpiacaink növekedési kilátásait bizonytalanság övezi (a várható megszorítások miatt).

A CIB Bank elemzői továbbra is lassú fellendülést vetítenek előre, éves átlagban stagnálásra számítanak. A gazdaság élénkítésére vonatkozó költségvetési politikai törekvések (melynek megítéléséhez több információra van szükség) csak a következő években éreztethetik hatásukat - tette hozzá Barta György, aki szerint a növekedés függ az új kormány gazdaságpolitikájától.

Az első negyedéves adatok arra utalnak, hogy véget ért a recesszió Magyarországon - írja elemzésében Samu János, a Concorde makroelemzője, aki szerint az export és a készletfeltöltések vezethették a magyar GDP bővülését. A gazdaság többi ága még mindig recesszióban lehetett - utal Samu János arra, hogy a részletes adatokat még nem ismerjük.

Távolabbra tekintve, a konszenzusnál magasabb, 0,5 százalékos idei gazdasági növekedés várakozásunk megvalósulhat, sőt inkább felfelé látunk kockázatot a rövid távú EU üzleti felmérések alapján - írja a Concorde elemzője, aki szerint az új kormány gazdaságélénkítő prioritása, főleg a befagyott hitelpiac felélesztése, inkább csak az év vége felé éreztetheti majd hatását. Így a belső forrásokból származó pozitív meglepetés csak 2011-től lesz igazán fontos - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk
A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A németeket tizenegyesekkel kiejtő Paraguay remekül védekezett a francia szupersztárok ellen is, akik csak Mbappé 70. percben lőtt büntetőjével tudták feltörni a védelmet, ezzel 1-0-ra győztek a labdarúgó-vb nyolcaddöntőjében. Mbappé ezzel utolérte Messit és hétgólos, a franciák a Kanadát 3-0-ra legyőző Marokkóval játszanak a négy közé jutásért.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×