Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Az IMF nem tárgyal spanyol vagy portugál segélycsomagról

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) nem folytat tárgyalásokat egy Spanyolországnak vagy Portugáliának nyújtandó pénzügyi segélycsomagról - közölte John Lipsky, az IMF főigazgató-helyettese.

A washingtoni székhelyű pénzintézet második embere azt mondta, hogy az IMF ugyan kapcsolatban van ezen az országok vezetésével, de "jelenleg nincsenek program szintű tárgyalások". Ugyanakkor kiemelte: az IMF-nek elegendő tartaléka van arra, hogy az esetlegesen rászoruló tagországoknak segítséget nyújtson. Kifejtette, hogy a Valutaalap nem különített el összeget az új európai stabilizációs mechanizmusba, és szükség esetén, ha egy ország segítségért fordul hozzá, eseti alapon dönt a segélyezésről.

Kifejtette: Spanyolországon és Portugálián kívül Írországban is szoros figyelemmel kísérik a pénzügyi helyzet alakulását.

Lipsky hangsúlyozta: az IMF nemcsak Görögország megsegítése céljából támogatja az Athénnak nyújtandó segélycsomagot, hanem azért is, hogy megelőzzék a válság továbbterjedését. Véleménye szerint a görög kormány programjának "nagy esélye van a sikerre"".

A Valutaalap igazgatótanácsa vasárnap hagyta jóvá a három évre szóló 30 milliárd eurós görög készenléti hitelkeretet. Az összeg része annak a 110 milliárd eurós keretnek, amelyet az eurózóna országai és az IMF együtt biztosítanak a fizetésképtelenség határára jutott Görögországnak. A mentőövért cserébe a görög kormány széles körű költségvetési megszorításokat helyezett kilátásba adósságproblémái megoldására.

Az a félelem, hogy a görög válság más országokra is kiterjedhet, jelentős bizonytalanságokat keltett a nemzetközi pénzügyi piacokon, még New Yorkban is. Amerikai elemzők szerint Portugália, Spanyolország és Írország lehet a következő néhány olyan ország, amely Görögország sorsára juthat, és nemzetközi segélycsomagra lehet majd szüksége.

Az Egyesült Államokban republikánus politikusok egy csoportja ellenezte, hogy Washington támogatja Görögország megsegélyezését, és arra is felszólították a Fehér Házat, hogy ne támogasson egy esetleges spanyol segélycsomagot. Érvelésük szerint az Egyesült Államok, amely az IMF legnagyobb finanszírozója, nem teheti kockára egy IMF-csomaggal az amerikai adófizetők pénzét.

Címlapról ajánljuk
A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A németeket tizenegyesekkel kiejtő Paraguay remekül védekezett a francia szupersztárok ellen is, akik csak Mbappé 70. percben lőtt büntetőjével tudták feltörni a védelmet, ezzel 1-0-ra győztek a labdarúgó-vb nyolcaddöntőjében. Mbappé ezzel utolérte Messit és hétgólos, a franciák a Kanadát 3-0-ra legyőző Marokkóval játszanak a négy közé jutásért.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×