Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

Kisebb bevétel és nyereség a Pannonnál

A Pannon GSM Távközlési Zrt. az első negyedévben 39,237 milliárd forint bevételt ért el, szemben az egy évvel korábbi 43,36 milliárd forinttal, csökkent a kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) is, 18,305 milliárd forintról, 16,513 milliárd forintra.

A társaság szerdai közleménye szerint a recesszió továbbra is hatással van az árbevételre, miközben a folyamatosan végrehajtott hatékonyságnövelő intézkedések és a jövőbeni növekedést szolgáló átszervezés eredményeként az EBITDA-ráta továbbra is kedvező szintű, 42,1 százalék volt az első negyedévben, gyakorlatilag ugyanakkora, mint egy évvel korábban.

A Telenor Csoport leányvállalata, a hamarosan Telenor névre váltó Pannon közölte, a beruházási költségek 1,7 milliárd forintot tettek ki 2010 első negyedévében, ami 38 százalékkal marad el az egy évvel korábbi szinttől. Az idei beruházások elsősorban a mobil szélessávú technológiákat érintik.

A Pannon az első negyedéves átszervezése során 250 fős leépítést hajtott végre.

A társaság közölte: bár a jövőben is mindent megtesz azért, hogy innovatív módszerekkel, még kedvezőbb ár-érték arányt nyújtson ügyfeleinek, e törekvését akadályozzák egyebek mellett a magyar szabályozó hatóságok által megszabott, méltánytalanul magas díjak.

A Pannon szerint a recesszió elhúzódó jellege és a küszöbön álló kormányváltás ideális lehetőséget teremt e díjak felülvizsgálatára és csökkentésére, ami katalizátorként ösztönözné a jövőbeni növekedést.

Az első negyedévben a recesszió miatt 29 ezerrel csökkent az előfizetők száma, így március végén a Pannon 3,582 millió előfizetéssel rendelkezett. A csökkenés a kártyás egyéni előfizetők szegmensére volt jellemző.

A Pannon a forgalmazásban részt vevő kártyák száma alapján számított negyedév végi piaci részesedése 32,98 százalék volt 2010 márciusában, ami enyhe csökkenés 2009 negyedik negyedévéhez képest.

A társaság egy előfizetésre jutó forintban számított átlagos havi árbevétele (ARPU) 12 százalékkal maradt el a 2009 negyedik negyedévi értéktől. Az idei első negyedévben az ARPU 3.470 forint volt, míg tavaly ilyenkor 3.770 forintot tett ki.

Címlapról ajánljuk
Megkezdődtek a nyolcaddöntők a foci-vb-n: Marokkó jutott először a legjobb 8 közé

Megkezdődtek a nyolcaddöntők a foci-vb-n: Marokkó jutott először a legjobb 8 közé

Marokkó 3-0-ra legyőzte Kanadát, és ezzel a negyeddöntőbe jutott a labdarúgó-világbajnokságon. A Paraguay–Franciaország meccs győztese vár rajuk a nyolc között. Kanada az első kieső a három rendező ország közül, az Egyesült Államok és Mexikó még versenyben van.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×