Infostart.hu
eur:
355.64
usd:
312.38
bux:
0
2026. július 2. csütörtök Ottó

Az adóemelések miatt esett vissza drasztikusan az üzemanyag-fogyasztás

Tavaly januárhoz képest 20 és 11 százalékkal csökken a benzin illetve a gázolaj fogyasztása 2010 januárjában, az előző év végéhez viszonyítva még drasztikusabb 35-25 százalékos az elmaradás mértéke - mondta a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára. Wilde György szerint ennek oka a gazdaság gyengélkedése és a szektor számára előnytelen adóemelések.

Tavaly július 1. és december 31. között a benzin adója 33 forinttal, a gázolajé pedig 25 forinttal emelkedett. Wilde György szerint ez az oka annak, hogy jelentős mértékben visszaesett az üzemanyag-fogyasztás.

Szavai szerint ez nemcsak a forgalmazóknak, hanem az államnak is kedvezőtlen, hiszen adóbevételektől esik el a soha nem látott mértékű fogyasztáscsökkenés miatt.

Jelenleg a legolcsóbban 310, a legdrágábban pedig 346 forintért tankolhatunk benzint - mondta az InfoRádióban Vultur Csaba. A holtankoljak.hu szerkesztője kiemelte: a gázolaj esetében is hasonlóan nagy a szórás, 287 és 323 forint közötti árakkal lehet találkozni a kutakon.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
Tisza-kormány: folyamatosan érkeznek a hírek a személyi változásokról

Tisza-kormány: folyamatosan érkeznek a hírek a személyi változásokról

Számos személyi változás történt a magyar közéletben: Magyar Péter felmentette az NMHH elnökét, új vezetőt nevezett ki az Országos Kórházi Főigazgatóság élére, a pénzügyminiszter pedig leváltotta a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatóját, miközben a külügyben további nagyköveti visszahívások várhatók. Az Integritás Hatóság friss jelentése szerint a közbeszerzési rendszerben összeszokott cégek nyertek visszatérően, piaci ár-összehasonlítás hiányában az állam jellemzően túlárazott szolgáltatásokért fizetett. A harmadfokú hőségriasztást meghosszabbították, több településen vízhiány lépett fel, a kormány takarékos vízhasználatra kérte a lakosságot. A Medián legfrissebb felmérése szerint a Tisza Párt előnye tovább nőtt a Fidesz–KDNP-vel szemben, a biztos szavazók körében 73–21 százalékra, miközben történelmi csúcson van a lakosság optimizmusa.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×