Infostart.hu
eur:
355.81
usd:
312.69
bux:
139468.07
2026. július 2. csütörtök Ottó

Alapvetően megváltoztathatja az olvasási szokásokat az e-könyv

Van igény Magyarországon is az e-könyvekre - véli a Bookline vezérigazgatója. Starcz Ákos elmondta: a Lírával közösen alapított új cég fogja forgalmazni egy német modell alapján az e-könyveket. A szakember szerint a kiadónak jóval olcsóbb az e-könyv kiadása, ezért akár rétegigényeket is ki lehet elégíteni.

Jelentősen megváltozhatnak olvasási szokásaink, ha elterjednek az elektronikus könyvek. Ezek a tartalmak több módon is elérhetőek, letölthetőek számítógépre és akár mobiltelefonra is, de elképzelhető, hogy hamarosan egyre többen rendelkeznek majd e-könyv olvasóval, amelyekből már most kínál néhányat a Bookline.

Az Egyesült Államokban már sikeres ez az olvasási forma - mutatott rá a Bookline vezérigazgatója. A tengerentúlon karácsony előtt már volt olyan nap, hogy a könyvterjesztők több e-könyvet értékesítettek, mint papíralapút, és például Dan Brown új könyvéből, Az elveszett jelképből több százezret adtak már el ebben a formában.

Starcz Ákos szerint a hazai piac már elérte azt a fejlettségi szintet, amikor érdemes bevezetni az e-könyvek kiadását. A vállalkozás elindítása ugyanakkor technológia- és költségigényes, éppen ezért társult az internetes értékesítésre szakosodott Bookline a Lírával.

Az eKönyv Magyarország Kft., amely a tartalmait webes felületen kínálja, már most árul angol és néme nyelvű elektronikus könyveket, az internetes oldalukat azonban tavasszal indítják be, magyar nyelvű tartalmakat pedig nyár elején kezdenek értékesíteni.

A vezérigazgató szerint ezzel eshet a papíralapú könyvek piaca, az elektronikus technológia bevezetésével azonban nemcsak a sikerkönyvek kiadására koncentrálnak majd, hanem olyan tartalmakra is, amelyekre az alacsony igény miatt nem jelenhetnek meg nyomtatásban, hiszen a kiadás költségei messze meghaladnák a várható bevételt. Az elektronikus kiadás költsége sokkal alacsonyabb, ebben a formában akár 100 példányban is megjelenhet egy könyv - mutatott rá Starcz Ákos.

Elmondta azt is: a vállalkozás egy kész technológiát vett meg a német Hanseatische Gesellschaft für Verlagservice informatikai céggel, amelynek rendszere a világon egyedülállóan egy olyan olvasót használ, amelyen keresztül elérhető az áruház, tehát vásárolni is lehet rajta, emellett mobiltelefonos alkalmazást is forgalmaz.

Hozzátette: a tartalmakat csak bizonyos eszközökre lehet majd letölteni - amelyet regisztrálni kell -, ezzel biztosítható az, hogy azokat ne lehessen másolni, e-mailben elküldeni.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Aleksandar Vucic szerb elnök a hétvégén egy belgrádi rendezvényen bejelentette, hogy néhány héten belül lemond – de ezzel nem tűnik el a politikából, épp ellenkezőleg: valószínűleg miniszterelnökként akarja majd tovább irányítani a folyamatokat az országban, ahol másfél éve folyamatosak a tüntetések. Zsivity Tímea szakértő segített értelmezni a helyzetet az InfoRádióban.

Lecsaptak a durva viharok, itt a figyelmeztetés is – videók, képek

Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerdán, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét – közölte a katasztrófavédelem a honlapján. A lakossági képek, videók tanúsága szerint hatalmas esőkkel, jégveréssel, légzuhataggal érkezett a lehűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×