Infostart.hu
eur:
364.44
usd:
315.48
bux:
148587.82
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Kevesebb, de jobb lesz a bor az idén

Az idén előreláthatólag a tavalyi 3,5 millió hektoliternél kevesebb bor kerül a pincékbe - vélekedett Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) főtitkára.

A szakember elmondta, hogy az idén a termésbecslés szerint a tavalyival megegyező mennyiségű, mintegy 550 ezer tonna szőlő terem, a bor mennyisége azért lesz kevesebb a múlt évinél, mert alacsonyabb a szőlőszemek létartalma.

Horváth Csaba szerint a kisebb mennyiséget ellensúlyozhatja az, hogy a szőlőszemek mustfoka és savtartalma alapján jó minőségűek lehetnek az idei borok.

A szüret augusztus elején kezdődött a korai fajták betakarításával, és akár szeptember végére be is fejeződhet a munkák nagy része be, októberre csak a késői fajták szedése marad. A szüretelők jelenleg kéthetes előnyben vannak a szokásoshoz képest.

Horváth Csaba ugyanakkor felhívta a figyelmet: több termelő még nem tudja, hogy miként értékesítheti az idei termését, mert nem kötött hosszabb távú felvásárlási szerződést.

A szabadpiaci értékesítési lehetőségek rosszak, a gazdasági válság miatt ugyanis a bor iránt megcsappant a kereslet - mondta a HNT főtitkára, hozzátéve, hogy a hitelek igénybevételének lehetősége is minimálisra csökkent a felvásárlók számára.

A szakmai szervezet ezért keresi annak a lehetőségét, hogy az idei borból mintegy 100 ezer hektolitert lepárlással vonjanak ki a piacról. Ennek meghirdetésére előreláthatólag legkorábban szeptember végén kerülhet sor.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Magyar Péter viszonválasza: „Ezek után mondják, hogy ez Facebook-kormányzás? Egészségükre, és jó étvágyat kívánok!”

Hosszasan ostorozta az előző kormány teljesítményét Paks- és költségvetésihiány-fronton a parlamentben Magyar Péter, amidőn napirend előtti felszólalására válaszoló ellenzéki képviselőknek riposztolt.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×