Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
315.82
bux:
148587.82
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

A Wizz Air átlagosan 8 százalékkal csökkentette árait

A WizzAir diszkont légitársaság a nyár végétől átlagosan nyolc százalékkal csökkentette jegyárait az utasforgalom bővítése érdekében - közölte Kázmér Natasa a WizzAir szóvivője

A szóvivő magyarázata szerint a gazdasági válság miatt az iparágban általában csökken az utasszám. Ennek ellenére a légitársaság minden bizonnyal eléri az egymilliós számot a ferihegyi bázisán,ahogyan azt 2009-re tervezték. Az első nyolc hónap forgalma alapján a terv teljesülni látszik - fűzte hozzá a szóvivő.

A WizzAir 26 Airbus A320-as repülőgépet üzemeltet összesen 11 bázisról, amely Magyarország mellett Lengyelországban, Bulgáriában, Romániában, Ukrajnában és Csehországban van.

Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója a június végén sajtótájékoztatón elmondta: az elmúlt 12 hónapban 6,5 millió utast szállított a cég. A legnagyobb bázisuk továbbra is Lengyelország,gépeik több mint 130 útvonalon repülnek, a flotta 25 repülőgépből áll.

Hangsúlyozta, hogy a Wizz Air fejlődése töretlen volt az elmúlt években, az idén 7,5 millió utassal számolnak a tavalyi 5,9 millióval szemben.

Váradi József szerint a WizzAir ma a legnagyobb légitársaság Kelet-Közép-Európában az utasszám alapján. Magyarországon a diszkont piacon 45,6 százalékos a cég részesedése, hasonló az arány Lengyelországban, és ennél is jobb, 60 százalék feletti Bulgáriában, illetve 93,4 százalék Ukrajnában. Hozzátette: amelyik piacra belépett a légitársaság, ott 3-4 év alatt piacvezetővé vált.

A vezérigazgató ismertetése szerint a válság ellenére elkönyvelt növekedés az "ultra low cost" modellnek, a leginkább költségtakarékos működésnek köszönhető. A WizzAir üzleti modellje sikeres,ezért agresszíven csökkentik az árakat tovább, az üzemeltetési költségekkel együtt - mondta.

Címlapról ajánljuk
Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

A PDSZ alapvetően támogatja az alsó tagozat gyermekközpontú megújítását célzó 14 pontos javaslatcsomag szakmai irányait, ugyanakkor a jó célokhoz biztosítani kell a megvalósítás feltételeit is és minden pluszfeladathoz időt és pénzt kell rendelni – erről beszélt az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője.

Államfőválasztás – Tucatnyi jelölt közül találta meg a magáét a Tisza Párt, részletek

A Tisza képviselőcsoportja minimum tíz emberrel egyeztetett az államfőjelöltségről, a szombati frakcióülésre már csak három név maradt és a frakció végül elsöprő többséggel szavazta meg Baka András jelölését. Erről újságírói kérdésre beszélt Hallerné Nagy Anikó (Tisza), az Országgyűlés házelnöki feladatait ellátó alelnöke hétfőn a Parlamentben.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Tisza-kormány: Magyar Péter kormányzati fordulatot ígért, Orbán Viktor kivonulhat a magyar politikából

Tisza-kormány: Magyar Péter kormányzati fordulatot ígért, Orbán Viktor kivonulhat a magyar politikából

Hétfőn 13 órakor kezdődik az Országgyűlés kétnapos rendkívüli ülése, amelyen Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával indul a program, a Tisza Párt frakciója pedig Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelölte az államfői tisztségre – a szavazás várhatóan kedden lesz. Napirend előtti felszólalásában a kormány a tisztítótűz hadművelet folytatását ígérte az energetikai hivatalokban, valamint arról beszélt, hogy újjá kell építeni a közigazgatást, hogy felkészült legyen a veszélyhelyzetekre. A hétvégén számos kormányzati bejelentés is érkezett: Vitézy Dávid miniszter a 3550 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv elindítását jelentette be uniós forrásokból, a kabinet pedig 5,5 milliárd forinttal támogatná a regionális repülőtereket, és napirendre került a vényköteles gyógyszerek áfájának nullára csökkentése is. A kormány emellett elállna a zuglói irodakomplexum megvásárlásától, és visszaköveteli a korábban kifizetett több mint 300 milliárd forintot. Indul a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal vezetőinek kiválasztása. Orbán Viktor jövője is eldőlhet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×