Infostart.hu
eur:
363.68
usd:
314.91
bux:
148317.97
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

A stabilitási tartalék nagyobb részének zárolásával tartható a tervezett államháztartási hiány

A jegybank szerint csak a GDP 0,3 százalékát kitevő, 78 milliárd forint összegű stabilitási tartalék nagyobb részének zárolásával tartható az idei évre tervezett államháztartási hiány. A Magyar Nemzeti Bank új inflációs jelentésének szakértői ismertetésén azt mondták: ellenkező esetben a tervezett, GDP arányosan 3,9 százalékos deficit 4,1 százalék lesz.

A jegybank elemzői stábjának helyettes vezetője közölte: mivel az állami bevételek elmaradnak a prognózistól, ugyanakkor előreláthatóan nőnek az egészségügyi kiadások, így az MNB jelenlegi, 4,1 százalékos eredményszemléletű hiány várakozása 0,2 százalékponttal magasabb a hivatalos hiánycélnál.

Kovács Mihály András arra is felhívta a figyelmet, hogy 2011-ben az szja-változások miatt csökken az adóbevétel.

A friss jegybanki prognózis szerint az idén 6,7, jövőre 0,9 százalékkal esik vissza a bruttó hazai termék; a Magyar Nemzeti Bank arra számít, hogy az infláció 2009-ben átlagosan 4 és fél, 2010-ben 4,1 százalék lesz.

Címlapról ajánljuk
Drámai országgyűlési ülés kezdődött Magyar Péter beszédével

Drámai országgyűlési ülés kezdődött Magyar Péter beszédével

A miniszterelnök napirend előtt felszólalásával kezdődött meg az Országgyűlés kétnapos rendkívüli ülése. Baka András az egyedüli hivatalos államfőjelölt, akit kedden meg is választhatnak, hétfői adat szerint rekordtöbbletet hozott a költségvetés júliusban, távozhat a legfőbb ügyész, újra itt a hőségkupola, elindulhat hétfő este még egy turbina a paksi atomerőműben – volt miről beszélnie Magyar Péternek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
Tisza-kormány: Magyar Péter kormányzati fordulatot ígért, Orbán Viktor kivonulhat a magyar politikából

Tisza-kormány: Magyar Péter kormányzati fordulatot ígért, Orbán Viktor kivonulhat a magyar politikából

Hétfőn 13 órakor kezdődik az Országgyűlés kétnapos rendkívüli ülése, amelyen Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával indul a program, a Tisza Párt frakciója pedig Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelölte az államfői tisztségre – a szavazás várhatóan kedden lesz. Napirend előtti felszólalásában a kormány a tisztítótűz hadművelet folytatását ígérte az energetikai hivatalokban, valamint arról beszélt, hogy újjá kell építeni a közigazgatást, hogy felkészült legyen a veszélyhelyzetekre. A hétvégén számos kormányzati bejelentés is érkezett: Vitézy Dávid miniszter a 3550 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv elindítását jelentette be uniós forrásokból, a kabinet pedig 5,5 milliárd forinttal támogatná a regionális repülőtereket, és napirendre került a vényköteles gyógyszerek áfájának nullára csökkentése is. A kormány emellett elállna a zuglói irodakomplexum megvásárlásától, és visszaköveteli a korábban kifizetett több mint 300 milliárd forintot. Indul a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal vezetőinek kiválasztása. Orbán Viktor jövője is eldőlhet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×