Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 14. vasárnap Vazul

Elbocsátások, romló ipari teljesítmény világszerte

Világszerte tovább romlott a foglalkoztatási helyzet, és több országban is jelentősen visszaesett az ipari termelés, a New York-i határidős indexek azonban éppen a vártnál kedvezőtlenebb foglalkoztatottsági adatok nyomán emelkedtek, mivel a befektetők úgy vélik, hogy immár elkerülhetetlen a kormányzati beavatkozás, a gazdaságélénkítés.

Rövidtávon továbbra is borúsak kilátások: Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter beszámolója szerint eddig mintegy húszezren vesztették el állásukat a pénzügyi-gazdasági válság miatt Magyarországon, és arra is figyelmeztetett, hogy a folyamatnak még nincs vége.

A Flextronics International bejelentette, hogy zalaegerszegi gyárából 400 dolgozót bocsát el a következő három hónapban. Közben az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója arról számolt be, hogy miközben munkahelyek százai szűnnek meg a gazdasági krízis miatt országszerte, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében csaknem ugyanilyen nagyságrendben újak is létesülnek, több társaság százas nagyságrendben keres munkavállalókat.

A KSH lesújtó magyar ipari termelési adatokat közölt: tavaly decemberben több mint 23 százalékkal esett az előző év azonos időszakához képest, az egész évben pedig 1,1 százalékkal csökkent.

A magyar adatokhoz hasonlók jelentek meg a térségben, az Európai Unióban és Japánban is. A negatív adatok ellenére erősödtek a régiós devizák, így a forint is; az euró árfolyama a 290-es szint alá csökkent.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Miután újra, egy évre megválasztotta Fidesz-elnöknek a párt kongresszusa, Orbán Viktor zárszót mondott. „Generációváltás kell a párt élén, jöjjenek a harmincasok, negyvenesek. Ezt fogom előkészíteni, ezért kértem csupán egy évet” – mondta a volt miniszterelnök. Előzőleg a Fidesz-kongresszus egyhangúlag megváltoztatta a párt alapszabályát, vége a választókerületi rendszernek. Politikai nyilatkozatokat is elfogadtak a migrációs paktumról és a közjogi méltóságok leváltásáról.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Új helyzet a munkaerőpiacon: így élhetik túl a vállalatok a szigorodó vendégmunkás-szabályozást

Új helyzet a munkaerőpiacon: így élhetik túl a vállalatok a szigorodó vendégmunkás-szabályozást

A napokban lépett hatályba az a kormányrendelet, amelynek értelmében minősített munkaerő-kölcsönzőkön keresztül a továbbiakban nem adható ki új tartózkodási engedély a harmadik országokból származó vendégmunkásoknak. Ez a döntés nem érte teljesen váratlanul a piacot: az elmúlt időszak kormányzati nyilatkozatai már előrevetítették hasonló intézkedések lehetőségét. Ennek ellenére a fejlemény azonnal jelentős visszhangot váltott ki a hazai gazdasági szereplők körében.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×