Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 6. vasárnap Zakariás

Solar Capital: tovább már nem csökken az olaj ára

Mélyrepülésben van az olaj ára a héten, csütörtökön 33 dollárig esett a tőzsdei árfolyam. A Solar Capital elemzője az InfoRádiónak azt mondta: ennek ellenére a hosszú távú kilátások nem változtak, az év végére továbbra is 60-80 dollár közötti olajárat prognosztizálnak az elemzők. Skáre Balázs szerint a mostani 35 dollár körüli olajár lejjebb már alig mehet.

Visszaesett a héten az olaj ára, csütörtökön 33 dollárért adták-vették hordóját a tőzsdén. Mint azt a Solar Capital elemzője, Skáre Balázs az InfoRádiónak elmondta, az energiaügynökségek és befektetéssel foglalkozó bankházak folyamatosan azt taglalják, mennyivel csökken majd éves keresletük.

A szakértő azonban hozzátette: a hosszú távú várakozások nem változtak érdemben, 60-80 dollár közti szint jelenti az olaj egyensúlyi árát.

A gazdaság visszaeséséről szóló jelentéseknek megvan a maga hatása, de amikor ezek megjelennek, a folyamatok általában már visszafordulóban vannak - mutatott rá Skáre Balázs. Mint mondta, figyelembe kell venni, hogy az amerikai fogyasztás visszaesésére vonatkozó október-novemberi adatok azóta változtak és emelkednek, ami egy-két hónapos távlatban a számokban is meg fog jelenni.

A Solar Capital elemzője szerint a 30-40 dollár közti olajár már nem fog lejjebb menni.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sok élelmiszerünkben van pálmaolaj – ami miatt lángolnak az őserdők

Sok élelmiszerünkben van pálmaolaj – ami miatt lángolnak az őserdők

Indonéziában hatalmas tűzvészek pusztítanak. A hatóságok szerint az ültetvénytulajdonosok gyakran gyújtanak tüzet erdőségekben és tőzeglápokban, hogy területet nyerjenek a a pálmaolaj előállításához. 72 embert már őizetbe vettek gyújtogatás miatt. A pálmaolaj a globális élelmiszerellátás „jolly jokere”, és Indonézia állítja elő belőle a legtöbbet. A részletekről Braunmüller Lajos, az Agrárszektor főszerkesztője beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Politikai földrengés érte Németországot, Merz jövője is megpecsételődhet

Politikai földrengés érte Németországot, Merz jövője is megpecsételődhet

Ma tartományi parlamenti választást tartottak Szász-Anhaltban, ahol közel 1,7 millió választópolgár döntöttt az új törvényhozás összetételéről és közvetve a következő tartományi kormányról. Az AfD története során először kerülhet hatalomra egy német tartományban, és akár önállóan is kormányt alakíthat, a CDU pedig 20 százalékpont alatti vereséget szenvedhetett. Az eredmény átrendezheti Németország politikai erőviszonyait, megkérdőjelezheti az AfD elszigetelésére épülő stratégia működőképességét, és súlyos belső vitákat indíthat el a kereszténydemokratáknál. Egy történelmi AfD-győzelem egyben Friedrich Merz kancellár személyes kudarca is lenne, ami meggyengítheti párton belüli tekintélyét, és bizonytalanná teheti hosszabb távú politikai jövőjét.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×