A MOL árfolyama 0,65 százalékkal 9.895 forintra csökkent, az OTP részvények ára 5,21 százalékkal 2.750 forintra esett.
A Magyar Telekom részvényeinek értéke 0,5, a Richteré három, az Egisé 0,8 százalékkal emelkedett.
A MOL árfolyama 0,65 százalékkal 9.895 forintra csökkent, az OTP részvények ára 5,21 százalékkal 2.750 forintra esett.
A Magyar Telekom részvényeinek értéke 0,5, a Richteré három, az Egisé 0,8 százalékkal emelkedett.
Ma tartományi parlamenti választást tartottak Szász-Anhaltban, ahol közel 1,7 millió választópolgár döntöttt az új törvényhozás összetételéről és közvetve a következő tartományi kormányról. Az AfD története során először kerülhet hatalomra egy német tartományban, és akár önállóan is kormányt alakíthat, a CDU pedig 20 százalékpont alatti vereséget szenvedhetett. Az eredmény átrendezheti Németország politikai erőviszonyait, megkérdőjelezheti az AfD elszigetelésére épülő stratégia működőképességét, és súlyos belső vitákat indíthat el a kereszténydemokratáknál. Egy történelmi AfD-győzelem egyben Friedrich Merz kancellár személyes kudarca is lenne, ami meggyengítheti párton belüli tekintélyét, és bizonytalanná teheti hosszabb távú politikai jövőjét.
A jövő hét elején még visszatér a kánikula és szerdán 30 és 36 Celsius-fok várható a legmelegebb órákban, majd erős széllel hidegfront érkezik.
Germany's AfD has hailed a "historic result" and is projected to win more than 44% of the vote, far ahead of the conservative CDU on 18.4%.