Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 6. vasárnap Zakariás

KSH: tavaly 75 százalékkal több gabona termett

Tavaly 2,9 millió hektáron, a 2007. évinél 5 százalékkal nagyobb területen, 16,9 millió tonna gabona termett, ami 75 százalékkal több az egy évvel korábbinál - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az előzetes terméseredmények alapján.

A közlemény szerint búzából közel 42 százalékkal került több a magtárakba, kukoricából pedig több mint a duplájára növekedett a betakarított termés mennyisége.

A termés burgonyából 15 százalékkal, repcéből 32 százalékkal nőtt, míg cukorrépából közel 69 százalékkal csökkent.

A KSH adatai szerint búzából 2008-ban az előző évinél 1 százalékkal nagyobb betakarított területen, 1,125 millió hektáron, valamivel több mint 5 tonnás hektáronkénti termésátlag mellett, közel 5,7 millió tonnát takarítottak be.

A hivatal korábban közölt adatai szerint 2007-ben 2,8 millió hektáron 9,6 millió tonna gabona termett: a terület 5 százalékkal, a termés 41 százalékkal volt kisebb, mint 2006-ban. Búzából közel 9 százalékkal, kukoricából több mint 50 százalékkal került kevesebb a magtárakba 2007-ben, mint egy évvel korábban. A termésmennyiség a cukorrépa esetében mintegy 32 százalékkal, a burgonya esetében 5 százalékkal csökkent, repcéből viszont több mint 46 százalékkal nőtt.

Címlapról ajánljuk
Sok élelmiszerünkben van pálmaolaj – ami miatt lángolnak az őserdők

Sok élelmiszerünkben van pálmaolaj – ami miatt lángolnak az őserdők

Indonéziában hatalmas tűzvészek pusztítanak. A hatóságok szerint az ültetvénytulajdonosok gyakran gyújtanak tüzet erdőségekben és tőzeglápokban, hogy területet nyerjenek a a pálmaolaj előállításához. 72 embert már őizetbe vettek gyújtogatás miatt. A pálmaolaj a globális élelmiszerellátás „jolly jokere”, és Indonézia állítja elő belőle a legtöbbet. A részletekről Braunmüller Lajos, az Agrárszektor főszerkesztője beszélt az InfoRádióban.

Földcsuszamlásszerű győzelem néz ki az AfD-nek Németországban, itt vannak az első adatok

Történelmi léptékű győzelmet jeleznek az első exit pollok az Alternatíva Németországért (AfD) számára a vasárnapi szász-anhalti tartományi választáson. Az ARD (Infratest dimap) felmérése 44,5, a ZDF (Forschungsgruppe Wahlen) kutatása pedig 44 százalékra teszi a párt támogatottságát. A második helyen álló, jelenleg kormányzó CDU mindkét mérés szerint mindössze 18,5 százalékot szerzett.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Politikai földrengés érte Németországot, Merz jövője is megpecsételődhet

Politikai földrengés érte Németországot, Merz jövője is megpecsételődhet

Ma tartományi parlamenti választást tartottak Szász-Anhaltban, ahol közel 1,7 millió választópolgár döntöttt az új törvényhozás összetételéről és közvetve a következő tartományi kormányról. Az AfD története során először kerülhet hatalomra egy német tartományban, és akár önállóan is kormányt alakíthat, a CDU pedig 20 százalékpont alatti vereséget szenvedhetett. Az eredmény átrendezheti Németország politikai erőviszonyait, megkérdőjelezheti az AfD elszigetelésére épülő stratégia működőképességét, és súlyos belső vitákat indíthat el a kereszténydemokratáknál. Egy történelmi AfD-győzelem egyben Friedrich Merz kancellár személyes kudarca is lenne, ami meggyengítheti párton belüli tekintélyét, és bizonytalanná teheti hosszabb távú politikai jövőjét.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×