Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 6. vasárnap Zakariás

Szomorú két évre kell felkészülnünk

Jelenleg még csak a válság korai szakaszában vagyunk, az elkövetkező évek még szörnyűbbek lehetnek - jelentette ki a jelenlegi krízisre már évekkel ezelőtt figyelmeztető Nouriel Roubini. A New York-i Egyetem közgazdász professzora Magyarországot a legsérülékenyebb országok közé sorolta.

Ha a korábbiakhoz hasonlóan a közgazdász professzor legutóbbi komor előrejelzései is beigazolódnak, akkor szomorú 24 hónapra kell felkészülnünk. Nouriel Roubini szerint ugyanis jelenleg csak a válság kezdeti szakaszában vagyunk, a zuhanó részvényárfolyamok tovább eshetnek.

Az Egyesült Államok gazdaságának évtizedek óta nem látott súlyos recessziót kell átvészelnie. Azok a korábbi feltevések, miszerint az amerikai visszaesés rövid és csekély lesz, többé már nem érvényesek. A professzor szerint elhúzódó és mély válságra számíthatunk a következő két évben, és azt sem tartja kizártnak, hogy a lejtmenet több évig tartó visszaesésbe torkollhat. Úgy véli: a következő két évben összesen 5 százalékkal zsugorodhat az amerikai bruttói hazai össztermék, idén várhatóan 3,4 százalékos lesz a gazdasági visszaesés.

Az amerikai gazdaság a kormányzati intézkedések ellenére sem tudja mindezt elkerülni, a lépések hatása ugyanis csak 2010-ben fog érződni.

Nehézségek világszerte

A tengerentúli gazdaság hanyatlásával az egész globális gazdaság recesszió elé néz. Az európai, japán, kanadai és más fejlett országok visszaesése súlyos lehet, de a fejlődő országok sem menekülhetnek a válság elől. Kína esetében egy kemény landolás forgatókönyve nem kizárt, melynek során az ázsiai gazdaság növekedése 12 százalékról 6 százalékra lassulna. (Kínának 9-10 százalékos növekedésre van szüksége ahhoz, hogy felszívja a munkaerőpiacra évente belépő 24 millió embert.)

Brazília és Dél-Korea 3 százalék alatti növekedése is a kemény lassulást jelentene. Nouriel Roubini szerint a legsérülékenyebb országok közé tartozik Magyarország, olyan államokkal együtt, mint Ecuador, Lettország, Pakisztán, Ukrajna, amelyek mind komoly pénzügyi válságon mennek keresztül.

Ördögi kör

A professzor úgy véli: komoly problémát jelent majd az infláció zuhanása. A kereslet csökkenése alacsonyabb inflációt eredményez, közben egyre több ember kerül az utcára, ami lefelé irányuló nyomást helyez a bérekre. A zuhanó nyersanyagárak szintén alacsonyabb inflációt eredményeznek. Az előrejelzés szerint idén a fejlett országok pénzromlási üteme 1 százalék környékére eshet.

Ez számos okból kifolyólag veszélyes. A jegybankok elveszítik gazdaságélénkítő képességüket, mivel az alapkamatok nominális szintjének határt szab a zéró alapkamat. Emellett az árak csökkenésével a reálkamatok viszonylag magasak lesznek, ami megfojtja a fogyasztást és a beruházásokat. Mindez egy ördögi körhöz vezet, melyben a jövedelmek és a munkahelyek száma tovább apad, újabb keresletcsökkenést generálva.

Miután az hagyományos monetáris eszközök hatástalanná váltak, a döntéshozók más lépések felé fordulnak. Nouriel Roubini szerint a kormányok előszeretettel nyúlnak majd az adócsökkentés és a kiadásnövelés eszközeihez, de a befektetők, hitelezők és pénzintézetek megmentésére is lesznek még példák. A likviditás helyreállítása érdekében a központi bankok újabb dollármilliárdokat pumpálhatnak a pénzügyi rendszerbe, és további radikális lépéseket vethetnek be a döntéshozók.

A baljós professzornak is nevezett szakember meggyőződése, hogy a jelenlegi válság nem csupán az amerikai buborék kipukkadásának vagy a jelzálogpiac összeomlásának a következménye. A hiteltöbblet, ami hozzájárult a katasztrófához, globális szinten jelentkezett, az elmúlt évek eszköz és hitelbuboréka az emberiség történelmének eddigi legnagyobb buboréka volt, amelynek kifakadása 2000 milliárd dolláros hitelveszteséget eredményezhet.

Nouriel Roubini hangsúlyozza, hogy a válság legrosszabb szakaszán még nem vagyunk túl, az idei fájdalmas évnek ígérkezik. Szerinte csak nagyon agresszív, összehangolt és hatásos lépések segíthetnek abban, hogy a 2010-es év ne legyen olyan szörnyű, mint amilyennek a 2009-es mutatkozik.

Címlapról ajánljuk
Földcsuszamlásszerű győzelem néz ki az AfD-nek Németországban, itt vannak az első adatok
Szász-Anhalt

Földcsuszamlásszerű győzelem néz ki az AfD-nek Németországban, itt vannak az első adatok

Történelmi léptékű győzelmet jeleznek az első exit pollok az Alternatíva Németországért (AfD) számára a vasárnapi szász-anhalti tartományi választáson. Az ARD (Infratest dimap) felmérése 44,5, a ZDF (Forschungsgruppe Wahlen) kutatása pedig 44 százalékra teszi a párt támogatottságát. A második helyen álló, jelenleg kormányzó CDU mindkét mérés szerint mindössze 18,5 százalékot szerzett.

Európa szomorú új térképe

Az aszályok, a klímaváltozás, a vízhiány és a felmelegedés csökkentheti a mezőgazdasági hozamokat, átírhatja az ipar telephelyválasztását, az energiatermelést, a folyami szállítást, a turizmust, az ingatlanárakat, sőt még azt is, mikor dolgozunk, utazunk vagy hogyan építjük otthonainkat. Ennek európai vonatkozásairól írt elemzést Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány; a részletekről Pásztor Szabolcs kutatási igazgatót kérdezte az InfoRádió.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Politikai földrengés érte Németországot, Merz jövője is megpecsételődhet

Politikai földrengés érte Németországot, Merz jövője is megpecsételődhet

Ma tartományi parlamenti választást tartottak Szász-Anhaltban, ahol közel 1,7 millió választópolgár döntöttt az új törvényhozás összetételéről és közvetve a következő tartományi kormányról. Az AfD története során először kerülhet hatalomra egy német tartományban, és akár önállóan is kormányt alakíthat, a CDU pedig 20 százalékpont alatti vereséget szenvedhetett. Az eredmény átrendezheti Németország politikai erőviszonyait, megkérdőjelezheti az AfD elszigetelésére épülő stratégia működőképességét, és súlyos belső vitákat indíthat el a kereszténydemokratáknál. Egy történelmi AfD-győzelem egyben Friedrich Merz kancellár személyes kudarca is lenne, ami meggyengítheti párton belüli tekintélyét, és bizonytalanná teheti hosszabb távú politikai jövőjét.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×