Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 6. vasárnap Zakariás

Pezsgőből egyre kevesebbet, virsliből többet veszünk

Évről évre kevesebb pezsgő fogy Magyarországon, míg virslifogyasztás fokozatosan nő - derült ki a GfK Hungária Piackutató Intézet felméréséből. A szervezet háztartási paneljének vezetője az InfoRádiónak elmondta: míg a pezsgő hagyományosan az év végén kerül leginkább az asztalokra, addig a virsli nem szezonális termék.

A pezsgőfogyasztás Magyarországon elsősorban a karácsonyhoz, szilveszterhez kapcsolódik, sokan csak az év utolsó napján vásárolnak pezsgőt - mondta az InfoRádiónak a GfK Hungária Piackutató Intézet háztartási paneljének vezetője.

Kovács Krisztina hozzátette, hogy míg 2003-ban a magyar háztartások 53 százaléka vásárolt pezsgőt, addig tavaly már csak 45; az arány folyamatosan csökken. Megjegyezte: bár 2007-ben - az áremelkedés miatt - többet költöttek az emberek pezsgőre, mint egy évvel korábban, nem fogyott több az italból.

Egyre többen vásárolnak pezsgőt és habzóborokat a hiper- és szupermarketekben - fűzte hozzá a GfK munkatársa.

A virsli nagyon megy

Virsliből 2008 januárja és szeptembere között több fogyott, mint korábban, míg a húskészítményt vásárló háztartások száma 1 százalékkal emelkedett, ráadásul a fogyasztók 3 százalékkal többet is vettek a termékből - magyarázta Kovács Krisztina.

Nem csak a pezsgő, a virsli ára is emelkedett idén, az első és kilencedik hónap között kilogrammonként 2 százalékkal került többe, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Így átlagosan 852 forintot fizettek a háztartások a termékért - mondta a GfK Hungária Piackutató Intézet háztartási paneljének vezetője.

Kovács Krisztina kiemelte: idén a kereskedelmi márkás, baromfiból készülő virsli ára 5 százalékkal csökkent, minden bizonnyal ez okozta a fogyasztás növekedését. Hozzáfűzte: a pezsgőhöz hasonlóan a virsliből is a hiper- és szupermarketekből fogyott a legtöbb.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Apáti Ferenc: itt az almageddon

Apáti Ferenc: itt az almageddon

Nem várható áremelés, pedig az idei lehet az elmúlt fél évszázad egyik legrosszabb almatermése Magyarországon. A FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács várakozásai szerint a termés 130-140 ezer tonna körül alakulhat, ami jelentősen elmarad a tavalyi 170 ezer tonnától, és töredéke a kedvező évjáratokban megszokott szintnek.

Németh Nándor az úszóváltó Eb-aranyáról: ha Kristóf úszik, akkor igazából nem baj, hogy borul a sorrend

A 4x100 méteres gyorsváltó Eb-aranya után a négyesfogat már nagyobb motivációt jelent Németh Nándornak, mint eddigi fő száma, a 100 m gyors. Az egyéniben vb-bronzérmes úszó az InfoRádiónak azt is elárulta, hogy csak a délutáni döntő előtt gyakorolta a repülőrajtot a váltóra, amikor kiderült, hogy a kétszeres olimpiai bajnok Milák Kristóf is tagja lesz a négyesnek.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Politikai földrengés jöhet ma Németországban, a kancellár jövője is eldőlhet

Politikai földrengés jöhet ma Németországban, a kancellár jövője is eldőlhet

Ma tartományi parlamenti választást tartanak Szász-Anhaltban, ahol közel 1,7 millió választópolgár dönthet az új törvényhozás összetételéről és közvetve a következő tartományi kormányról. Az AfD története során először kerülhet hatalomra egy német tartományban, és akár önállóan is kormányt alakíthat, a CDU pedig 20 százalékpont körüli vereséget szenvedhet. Az eredmény átrendezheti Németország politikai erőviszonyait, megkérdőjelezheti az AfD elszigetelésére épülő stratégia működőképességét, és súlyos belső vitákat indíthat el a kereszténydemokratáknál. Egy történelmi AfD-győzelem egyben Friedrich Merz kancellár személyes kudarca is lenne, ami meggyengítheti párton belüli tekintélyét, és bizonytalanná teheti hosszabb távú politikai jövőjét.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×