Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 6. vasárnap Zakariás

Többe kerül a válságkezelés, mint a második világháború

A gazdasági válság kezelésére szánt amerikai mentőcsomagok összértéke eléri a 7400 milliárd dollárt, aminek a nagyságrendjét mutatja, hogy az 1929-1933-as válságot követő New Deal jelenértéken csak 500 milliárd dollárt emésztett fel - mondta a QUAESTOR csoport elemzője az InfoRádióban.

Háda Bálint közölte: két új csomag is körvonalazódik, 14 milliárd dollárból az autógyárakat, a Fordot, a General Motorst és a Chryslert tervezik kisegíteni; Barack Obamától pedig a januári elnöki beiktatását követően már egy ezermilliárd dollár körüli gazdaságélénkítő intézkedéssort várnak.

A szakember kifejtette: 7400 milliárd dollár körül lehet eddig a gazdaságélénkítési intézkedések összértéke, ennek több mint a felét a jegybank kezeli, de önmagában ez is jóval több, mint amennyit az Egyesült Államok a második világháborúra költött. Az október elején jóváhagyott csomag 700 milliárd dolláros, miközben az 1929-1933-as válság utáni New Deal program 200 milliárddal kevesebbe került, a jelenlegi árfolyamra átszámolva.

A szövetségi lakásépítési hatóság rendelkezésére áll egy 300 milliárd dolláros keret, miközben a koreai háborúra 454 milliárd dollárt költött Amerika. Jellemző, hogy a gazdaság élénkítésére szolgáló legkisebb tétele is nagyobb, mint amennyiért Washington 1803-ban megvásárolta Lousiana területét Franciaországtól, ugyancsak jelenértéken számolva - jegyezte meg Háda Bálint.

Hanganyag: Panulin Ildikó

Címlapról ajánljuk
Németh Nándor az úszóváltó Eb-aranyáról: ha Kristóf úszik, akkor igazából nem baj, hogy borul a sorrend

Németh Nándor az úszóváltó Eb-aranyáról: ha Kristóf úszik, akkor igazából nem baj, hogy borul a sorrend

A 4x100 méteres gyorsváltó Eb-aranya után a négyesfogat már nagyobb motivációt jelent Németh Nándornak, mint eddigi fő száma, a 100 m gyors. Az egyéniben vb-bronzérmes úszó az InfoRádiónak azt is elárulta, hogy csak a délutáni döntő előtt gyakorolta a repülőrajtot a váltóra, amikor kiderült, hogy a kétszeres olimpiai bajnok Milák Kristóf is tagja lesz a négyesnek.

Hosszú ideig tartó korlátozás jelentett be a számlázásnál az MVM

Szeptember 21. és 29. között átfogó informatikai rendszerátállítást végez földgáz-ügyfélkiszolgálási rendszerén az MVM, emiatt ebben az időszakban átmenetileg korlátozott lesz a szolgáltatással kapcsolatos ügyintézés. A fejlesztési munkálatok és az előkészületek miatt már szeptember 17-étől nem érhető el az online ügyfélszolgálat és a mobilalkalmazás, emellett szünetel az előre fizetős mérők feltöltése is.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×