Infostart.hu
eur:
353.65
usd:
305.8
bux:
133528.69
2026. június 12. péntek Villő

GVH: Négy vállalkozásnak 4,5 millió forintos bírság

Összesen 4,5 millió forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) betegség diagnosztizáló, méregtelenítő készülékekre vonatkozó valótlan, vagy nem bizonyított, a fogyasztókat megtévesztő tájékoztatás miatt négy társaságra.

A GVH döntése szerint a Vivaldi kft-nek a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása miatt 1,5 millió forintos bírságot kell fizetnie. Az importőr Vivaldi és a forgalmazó Media Markt Saturn Holding kft. ionos méregtelenítő készüléket adott el. A vizsgálat során azonban nem tudták bizonyítani, hogy a hirdetésükben szereplő állítások a szükséges hatósági eljárások megállapításai szerint is megfelelnek a valóságnak.

A versenyhatóság álláspontja szerint a tisztességes tájékoztatás kötelezettsége alól az sem mentesíti a céget, hogy az elégedetlenség esetén visszatérítette vásárlóinak a készülék árát.

A kiszabott büntetésnél súlyosbító körülmény volt, hogy a cég az egészség megőrzésével kapcsolatos, bizalmi jellegű terméket kínált eladásra. A bírság összegét csökkentette ugyanakkor, hogy a készülék forgalmazását a Vivaldi Kft. még az eljárás lezárulta előtt, 2008 februárjában önként beszüntette, és felhagyott a jogsértő tájékoztatással, valamint visszavásárolta a készüléket az elégedetlen fogyasztóktól.

A reklámozó Media Markt ellen is vizsgálódott a GVH. A Media Markt nem kapott büntetést, de kötelezettséget kellett vállalnia arra, hogy akciós reklámújságjaikban, amelyekben a készüléknek gyógyhatást tulajdonított, figyelemfelhívást tesz közzé.

Egy másik eljárásban a GVH három másik készülék forgalmazójának reklámtevékenységét vizsgálta. A Hippocampus-BRT kft., az Eni.Med kft. valamint az Europa Utazásinformációs Központ Szolgáltató bt. ugyanis 2006 és 2008 között a Mobil Cell-Com, a Lenyo és a BioXline Fractal készülékeknek betegséget diagnosztizáló és kezelő, a betegség tüneteit enyhítő hatást tulajdonítottak.

A készülékek állítólagos jótékony hatását a vizsgálat során nem sikerült tudományosan alátámasztani, ezért a GVH egyenként, egy millió forintos bírságot szabott ki mindhárom cégre.

Súlyosító körülménynek bizonyult, hogy a cégek hosszú időn át rendkívül sok fogyasztóhoz juttatták el hirdetéseiket, akik helyzetükből adódóan sérülékenynek tekinthetők. A bírság összegét csökkentette ugyanakkor, hogy a vállalkozások a végfogyasztók számára biztosították a díjmentes kipróbálás lehetőségét.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után
Foci-vb 2026

Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után

Mexikó megérdemelten „tartotta otthon” a három pontot, ugyanennyi kiállítást azonban a játékvezetőnek is „szerveznie kellett” a Dél-Afrika elleni labdarúgó-vb-nyitómeccsen.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

A részvénypiaci hangulat alapvetően továbbra is törékeny, két meghatározó téma uralja a tőzsdéket, az egyik a technológiai és mesterséges intelligencia részvények esése, a másik pedig az iráni háború eszkalációja. Az európai részvénypiacok ma felfelé vették az irányt, a régiónkban a magyar és az osztrák részvénypiac is kiemelkedően teljesített - szektorszinten elsősorban a bankpapírok vezették az emelkedést. Az Európai Központi Bank kamatemelése után valamelyest csökkent az optimizmus az európai részvénypiacokon délután - az EKB 3 éves szünet után emelt először egész pontosan 25 bázispontot -, illetve a Kormányzótanács lefelé módosította a GDP-növekedési várakozásokat és megemelte az inflációs előrejelzéseket a következő évekre. Koraeste Donald Trump közölte, hogy mégsem lesz ma amerikai támadás Irán ellen, erre reagálva emelkednek a nemesfémek és esik a Brent jegyzése, a vezető tőzsdék pedig raliznak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×