Infostart.hu
eur:
355.34
usd:
307.49
bux:
0
2026. június 10. szerda Gréta, Margit

Kétmillió ember jövedelme csökken jövőre a megszorítások miatt

Majdnem 1,3 millió nyugdíjast és 750 ezer közszférában dolgozót érintenek a kormányfő által bejelentett megszorítások. Mindez nagyjából 240 milliárd forintos megtakarítást jelent az államnak, az elemző szerint.

Jövőre nem lesz 13. havi bér a közszférában, nem emelkedik a közszféra dolgozóinak fizetése, 10 százalékkal csökken az állami cégek vezetőinek tiszteletdíja, és a 13. havi nyugdíj összege nem lehet több 80 ezer forintnál, ráadásul csak azok a nyugdíjasok lesznek jogosultak erre a juttatásra, akik betöltötték a 62. életévüket.

Mindezek által nagyjából 240 milliárd forint takarít meg a magyar költségvetés - mondta az InfoRádióban Németh Dávid, az ING Bank elemzője.

A közszférában dolgozók bérbefagyasztása mintegy 200 milliárd forintos megtakarítást eredményez, ez az intézkedés ugyanakkor bevételcsökkenéssel is jár, hiszen az állami alkalmazottaknak ki nem fizetett bérek miatt adóbevételektől is elesik az állam. Így a mérleg 140 milliárd forintos megtakarítás.

A több mint 2,5 millió nyugdíjas közül 1,3 millióan vannak azok, akiket hátrányosan érintenek az intézkedések. Õk vagy nem érték el az öregségi nyugdíjkorhatárt, azaz még nem töltötték be a 62. életévüket, vagy a havi járadékuk meghaladja a 80 ezer forintot, így ha kapnak is 13. havi nyugdíjat, annak összege kevesebb lesz a vártnál.

Szerző: Egeresi Tünde

Hanganyag: Kaputa Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Három hét alatt” – Elkészült az uniós pénzek érkezését lehetővé tévő törvényhegy
Poszt

„Három hét alatt” – Elkészült az uniós pénzek érkezését lehetővé tévő törvényhegy

Történelmi jelentőségű törvénycsomag az Országgyűlésben – jelentette be Magyar Péter kedd este a Facebook-oldalán közzétett videóban annak kapcsán, a kormány benyújtotta az európai uniós forrásokhoz való hozzáférés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló javaslatot.

Hegedűs Zsolt: Győrfi Pállal nem csak egy szóvivő, hanem egy régi szemlélet is távozik

Az egészségügyi miniszter szerint a mentőszolgálatnak szüksége van a kommunikáció gyökeres megváltoztatására ahhoz, hogy visszatérjen az emberek beléjük vetett bizalma. Mint írta, a hibákat be lehet és be is kell ismerni és tanulni kell belőlük, nem pedig „reflexből, bármi áron az intézményt védeni”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.10. szerda, 18:00
Gál Katalin
a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete elnök-igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×