Infostart.hu
eur:
360.79
usd:
316.67
bux:
143471.05
2026. július 27. hétfő Liliána, Olga

Csányi: Még nem próbálkoztak az OTP felvásárlásával

A forint árfolyamának védelmét tartja szükségesnek az OTP Bank elnök-vezérigazgatója a pénzügyi válság kezelésére.

Csányi Sándor a Magyar Televízió A szólás szabadsága című műsorában azt mondta, az államnak meg kell mutatnia, hogy képes az egy éven belül esedékes 5 milliárd eurós fizetési kötelezettségeinek teljesítésére - ha kell, további jegybanki kamatemeléssel és piaci intervencióval.

A bankvezető hangsúlyozta, hogy drasztikusan csökkenteni kell az államháztartás hiányát, és ezzel együtt a munkát terhelő járulékokat is mérsékelni kell.

Csányi Sándor szerint már jövőre be kell vezetni a forintot az ERM 2 árfolyamrendszerbe és minél előbb csatlakoznia kell Magyarországnak az eurózónához.

A bankvezető szerint nem annyira a jelenlegi 280-as euró/forint árfolyama a probléma, hanem az, hogy a 240-es szintről nagyon gyorsan esett a forint erre a szintre. Az egyensúlyi árfolyam 270-körül van értékelése szerint, vagyis korábban felül, most kissé alul értékelt a magyar deviza. Azonban ez még kedvező is a vállalkozások versenyképessége szempontjából - jegyezte meg Csányi. Reményei szerint a jegybanki alapkamat 3 százalékpontos emelése és a kapcsolatfelvétel a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) elegendő lesz a magyar deviza helyzetének stabilizálására.

Az utóbbi időben még senki nem jelentette, hogy egy százalékot meghaladó mértékű OTP-részvény tulajdonosává vált, vagyis nincs jele annak, hogy a bank felvásárlásába kezdtek volna - közölte a cégcsoport elnök-vezérigazgatója.

Csányi Sándor kijelentette: az OTP most az egyik legolcsóbb bank, hiszen a jelenlegi részvényárak mellett a 3 milliárd euró piaci értékű bank évi egymilliárd eurós nyereséget termel, míg a legrosszabb bankoknál ez a mutató legalább 5-ös, vagyis az éves profit legalább ötszöröse a bank piaci értéke.

Csányi Sándor hangsúlyozta, hogy az OTP tőkehelyzete stabil és likviditása is kiemelkedő. Megismételte, hogy a bank akkor is képes teljesíteni devizában esedékes fizetési kötelezettségeit 2009 végéig, ha egyetlen euró hitelhez sem jut addig. Kiemelte, hogy a bankcsoport nem rendelkezik olyan típusú jelzálog-papírokkal, mint amelyek a jelenlegi pénzügyi válságot elindították, sőt az OTP csoport hiteleinek minősége a válság hatására sem romlott.

A bankvezető az OTP-részvények értékvesztését elsősorban a pénzügyi válsággal összefüggő pánikkal és a forintot övező bizonytalansággal magyarázta. Megerősítette: az OTP továbbra is rendelkezik a hitelezéshez szükséges forrásokkal, tehát a bank nem áll le a devizahitelezéssel.

Címlapról ajánljuk

Lando Norris nyerte a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Három településen tartottak ma időközi önkormányzati választást: Bárdudvarnokon és Bakócán polgármestert és képviselőket választottak, Békéscsabán pedig az új egyéni választókerületi képviselő személyéről szavaztak. Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai, ezt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter jelentette be. Megújul a Népliget és a Planetárium. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×