Infostart.hu
eur:
360.88
usd:
316.86
bux:
143471.05
2026. július 27. hétfő Liliána, Olga

Újabb intézkedésekben reménykednek a pénzügyi válsággal szemben

Pénzpiaci elemzők szerint a jövő héten ismét összehangolt intézkedésekre készül a világ több központi bankja és az amerikai jegybank szerepét betöltő FED is tovább mérsékli irányadó kamatát. Közben Japánban a korábban jelzett ötszörösére emelték a bankok helyzetének rendezésére szánt összeget.

A szakértők szerint a várható beavatkozást a részvények további zuhanása és egyes valuták veszteségei indokolja. A JP Morgan pénzügyi szolgáltató csoport közgazdásza arra hívta fel a figyelmet, hogy az Egyesült Államokban csütörtökön teszik közzé a harmadik negyedévre vonatkozó GDP mértékét, és az előzetes adatok alapján a nemzeti össztermék fél százalékkal csökken az előző negyedév 2,8 százalékos növekedése után.

Bruce Kasman ugyanakkor hozzátette: a pénzügyi válság megfékezését célzó intézkedések jelentősen befolyásolhatják majd a további gazdasági kilátásokat. A Reuters által megkérdezett szakértők többsége szerint a FED 50 bázispontos kamatmérséklést hajt végre.

Pumpálják a japán mentőövet

Japánban a korábban jelzett ötszörösére, 10 ezer milliárd jenre (mintegy 23.050 milliárd forint) növeli a kormány a bankok helyzetének rendezésére szánt összeget. Josano Kaoru gazdasági miniszter a döntést indokolva azt mondta: a pénzügyi segítség 2 ezer milliárd jenben (4.610 milliárd forint) megszabott összege nem elegendő a válság megoldására.

Sajtóértesülések szerint Aszo Taro miniszterelnök még vasárnao további részleteket hoz nyilvánosságra a mentőcsomagról. Szakértők szerint a japán bankok viszonylag sértetlenül átvészelték a pénzpiaci válságot, de a tokiói részvényárfolyamok az év eleje óta a felére csökkentek. A Nikkei című lap szerint a kormány bankrészvények felvásárlására kéri majd a japán központi bankot.

Gondok az olajállamban is

Kuvaitban garanciát kíván nyújtani a kormány a helyi bankokban elhelyezett betétekre. A kabinet ezt azután közölte, hogy a központi bank kénytelen volt beavatkozni a jelentős veszteségeket felhalmozó Gulf Bank érdekében. A veszteség a központi bank szerint az euró-dollár árfolyamváltozása miatt keletkezett.

Címlapról ajánljuk

Lando Norris nyerte a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Három településen tartottak ma időközi önkormányzati választást: Bárdudvarnokon és Bakócán polgármestert és képviselőket választottak, Békéscsabán pedig az új egyéni választókerületi képviselő személyéről szavaztak. Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai, ezt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter jelentette be. Megújul a Népliget és a Planetárium. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×