Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 5. szombat Lőrinc, Viktor

Folytatódik a cégalapítási láz Magyarországon

A tavaly szeptemberi cégalapítási könnyítések hatására több mint 10 ezer új cég alakult 2008. eddigi mindhárom negyedévében, nagymértékben emelkedett a változásbejegyzések száma, nőtt azonban a felszámolások aránya is - olvasható az Opten Informatikai Kft. jelentésében.

Az Opten elemzéséből kiderül: a cégalapítások harmadik negyedéves csökkenő növekedési üteme ellenére, az idei év eddigi cégalapításai mintegy 2 ezerrel meghaladták a 2007-es év 34 ezres szintjét.

A jelentés készítői kiemelték a változásbejegyzések növekvő számát is, ami elsősorban az új teáor átkódoltatási kötelezettségnek tudható be. Az előző évi 180 ezer változásbejegyzéshez képest 496 ezer módosítást regisztráltak 2008. szeptember végéig.

A felszámolási eljárások száma is növekedett, számuk 2008. harmadik negyedévében meghaladta a 8 ezret, amely 12 százalékkal több, mint a tavalyi év hasonló időszakában.

Az Opten szerint biztosra vehető, hogy a felszámolási eljárások száma idén először haladja meg a 10 ezret, ami azt jelenti, hogy minden ötvenedik társas vállalkozás fizetésképtelenségi eljárással küszködik.

A vállalkozói szektor gyengeségére utal a végelszámolások számának 10 százalékos növekedése, de a közel 7 ezer eljárás azt is mutatja, hogy egyre több tulajdonos választja a tevékenység lezárásának tisztességes formáját.

Az Opten elemzői szerint az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) növekvő aktivitásának köszönhetően "meglódultak" a végrehajtási eljárások is: az idén szeptember végéig már mintegy 38 ezer ilyen eljárás indult, szemben a 2007-es 26 ezerrel.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ezért akar mindenki egyre nagyobb szeletet az Északi-sarkvidékből

Ezért akar mindenki egyre nagyobb szeletet az Északi-sarkvidékből

Donald Trump többször is felvetette Grönland megszerzésének lehetőségét, ami jelentősen felgyorsította az Európai Unió Északi-sarkvidéki szerepvállalását. A transzatlanti feszültségekre válaszul Brüsszel erősítette együttműködését Norvégiával és Izlanddal. A térségben ezalatt Oroszország és Kína is igyekszik növelni befolyását. Németh Viktóriát, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány senior kutatóját kérdezte az InfoRádió.

Gyulai Márton: rengeteg szupersztár és újítás lesz a budapesti Atlétikai Világdöntőn

Tévéshow-szerű elemekkel zajlik majd szeptember 11. és 13. között, háromszor háromórás műsorban az első alkalommal kiírt, 10 millió dollár összdíjazású Atlétikai Világdöntő Budapesten, a Zsivotzky Gyula Nemzeti Atlétikai Központban. Gyulai Márton, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség sport- és rendezvényigazgatója beszélt erről az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Hatalmas dilemmában a felemelkedő atomhatalom: azonnal be kell tömni a súlyos biztonsági rést, de nem tudni, mivel

Hatalmas dilemmában a felemelkedő atomhatalom: azonnal be kell tömni a súlyos biztonsági rést, de nem tudni, mivel

India a világ egyik legnagyobb légierejével rendelkezik, ugyanakkor mindez komoly kihívás elé állítja az atomhatalmat. A rendkívül sokszínű és jelentős mértékben elavult flotta meghatározó részét le kellene cserélni, ráadásul jelen esetben a saját fejlesztésű technológiára csak kis mértékben támaszkodhatnak, a helyi hadiipar elmaradott a globális elithez képest. Újdelhi ezért folyamatosan keresi azokat a lehetőségeket, hogy tartsa a lépést a szomszédos riválisokkal, főképp most, hogy hamarosan már Kína mellett Pakisztán is ötödik generációs vadászgépekkel fog rendelkezni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×