Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Veres: 205 milliárdos lesz az adócsökkentés

A GDP mindössze fél százalékának megfelelő adócsökkentést tervez jövőre a kormány. Veres János pénzügyminiszter, miután tárgyalt mind a munkaadók, mind a munkavállalók képviselőivel, bejelentette: a kormány által tervezett adócsökkentés mértéke eldőlt, az 205 milliárd forintot tesz ki 2009-ben. Az eredeti tervek három ponton módosultak.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Megegyezés című gazdaságélénkítő programjának ismertetésekor még 300 milliárd forintos adócsökkentési tervekről beszélt 2009-re vonatkozóan, ám nem sokkal később Veres János pénzügyminiszter már csak 260 milliárdról.

Úgy tűnik, a szám pénteken, a munkaadók és a munkavállalók képviselőivel való egyeztetés után eldőlt, de még a közgazdászok által jelentősen kevesellt számnál is kisebb lesz: 205 milliárd forint. Ez a magyar GDP fél százalékát sem teszi ki, kérdéses tehát, hogy az adócsökkentés eléri-e a kívánt hatást, azaz felpezsdíti-e a gazdaságot.

A pénzügyminiszter által emlegetett 260 milliárd forinthoz képest az összeg azért csökkent 55 milliárddal, mert a kormány úgy döntött: mégsem vet ki 11 százalékos járulékot az eddig adómentesen nyújtott természetbeni juttatásokra - mondta az InfoRádióban Veres János. Ennek megfelelően a kiadási oldal is csökkent: az április 1-jétől tervezett 5 százalékos járulékcsökkentés mértéke mindössze 4 százalék lesz, 140 ezer forintos jövedelemkorlátig.

A kabinet tervei szerint jövőre a lakásfelújításokra és karbantartásokra kifizetett áfa a 100 ezer forintos adókedvezmény-keret erejéig levonható lesz a személyi jövedelemadóból. A kedvezményt azok vehetik igénybe, akiknek éves jövedelme nem haladja meg a 3,4 millió forintot.

A cégautók után sem kell szigorú nyilvántartást vezetniük a vállalatoknak, a jármű után ugyanis évente az értékének 7 százalékát kell adóként befizetni, az összegből azonban levonható az önkormányzatnak fizetendő súlyadó.

Az úgynevezett Robin Hood-adó mellett kitart a kormány: az energiacégeknek nyereségük 8 százalékát kell két éven át befizetniük a költségvetésbe, hogy az összegből a távfűtéses lakások tulajdonosait támogassa a kabinet.

Hanganyag: Kaputa Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×