Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 5. szombat Lőrinc, Viktor

Lesz-e szolgáltató, amely olcsóbban hajlandó értékesíteni az energiát?

Kérdéses, hogy lesz-e olyan szolgáltató, amely a hatóságilag megszabott ár alatt hajlandó értékesíteni energiát - piaci körökből így nyilatkoztak a szakértők. Az öt önkormányzat, amely külön erre a célra társulást hozott létre, 5-8 százalékos kedvezményt remél.

Bár 2008 eleje óta liberalizált az árampiac, ez a változás egyelőre nem hozott komoly csökkenést az áramárakban. Az áramárát a szabad piacon a nemzetközi jegyzések határozzák meg, illetve természetesen a kereslet-kínálati viszonyok.

Több szakértő is úgy nyilatkozott, hogy várakozásaik szerint a piaci ár drágább lesz, mint hatóságilag megszabott árképlet alapján kiszámolt védett fogyasztói ár. A jogszabályok szerint ugyanis van egy úgynevezett védett fogyasztói kör, amely hatóságilag nyomott árakon kapja az áramot.

A védett fogyasztói körbe eleinte csak a lakosság, azaz a háztartások és a nagyon kicsi vállalkozások tartoztak, míg egy most nyári törvénymódosítással a kormányzat kiterjesztette ezt a kört, és belekerültek a kormányzati központi szervek és intézmények, az önkormányzatok és intézményeik, valamint a közhasznú tevékenységet végzők is. Mindez azt jelenti, hogy ezek az intézmények is azon az áron kapják az áramot, mint a háztartások.

A kérdés az, hogy azok az önkormányzatok, amelyek az árampiaci liberalizációra viszonylag gyorsan reagálva közbeszerzéssel a piacon szereztek áramot, most mit tegyenek, álljanak-e vissza a régi bevált rendszerre, hiszen az hatóság által megszabott árat kellene csak fizetniük, vagy érdemes a közbeszerzést kiírni. Azaz, lesz-e olyan szolgáltató, amely hajlandó a hatósági ár alatt értékesíteni, főleg, ha az már eleve a piaci ár alatt lesz.

A józsefvárosi önkormányzat vezetője által kezdeményezett Entar első energia-beszerzési önkormányzati társulás által kiírt közbeszerzés eredménye megadhatja erre a választ.

A földgáz esetében még ennél is egyértelműbbnek tűnik a helyzet. A gázpiacot ugyanis csak 2009. július elején liberalizálják, addig az energiaügyi tárca által megszabott áron értékesítenek a szolgáltatók.

Ha csak azt nézzük, hogy az október elsejei gázáremeléssel a nemzetközi piaci árak alá kerül a fogyasztói ár, akkor nem biztos, hogy még további engedményeket is hajlandóak vállalni szolgáltatók. Persze, ha igen, akkor már valóban beszélhetünk arról, hogy hogyan hatott az energiapiaci liberalizáció a magyar piacra.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Diákmunka ősszel: kiderültek a leggyakoribb munkatípusok és az órabérek

Diákmunka ősszel: kiderültek a leggyakoribb munkatípusok és az órabérek

Több mint 100 ezer új hallgató érkezik idén ősszel a felsőoktatásba, ami a tanévkezdéssel együtt jelentősen átalakíthatja a diákmunkapiacot. A Mind-Diák Szövetkezet szerint a diákok a nyári időszaknál kevesebb órát vállalnak majd, ugyanakkor a hosszú távú gyakornoki programok többsége változatlanul működik tovább, és egyre fontosabb szerepet kapnak a szakmai tapasztalatot nyújtó pozíciók.

Európa megállíthatatlanul melegszik, az átlagnál is jobban

A globális felmelegedés mellett Európa még az átlagosnál is jobban melegszik, méghozzá megállíthatatlanul, az 1980-as évek óta – derült ki az InfoRádió Aréna című műsorából, amelynek vendége volt Kis Anna éghajlatkutató, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszék tudományos munkatársa és Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszék doktorandusza, akik a miértekről is részletesen szóltak.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Tisza-kormány: 10 millió forinthoz jutnak a magyar kkv-k, az autópálya-koncesszió lesz a következő dominó

Tisza-kormány: 10 millió forinthoz jutnak a magyar kkv-k, az autópálya-koncesszió lesz a következő dominó

Kapitány István gazdasági és energetikai tárcavezető szombaton bejelentette, hogy a Ganz Ábrahám gazdaságfejlesztési program keretében a kormány 4+4 milliárd forint összegű kedvezményes hitelt és vissza nem térítendő támogatást folyósít mintegy 800, döntően mikro- és kisvállalkozás számára. Az úgynevezett 5+5 konstrukcióban minden érintett vállalkozás 10 millió forint extra forráshoz jut. A kabinet emellett az autópálya-koncesszió 35 éves szerződését is vizsgálni kezdi, Magyar Péter szerint ez lesz a kormány következő lépése a dohány- és kaszinó-koncessziók radikális átalakítása után.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×