Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 5. szombat Lőrinc, Viktor

"A vállalatoknak idén is meg kell húzniuk a nadrágszíjat"

A reformok folytatása mellett teszi le a voksot a Magyar Európai Üzleti Tanács (HEBC). A szervezet jelentésében az adórendszer egyszerűsítését javasolja. Fontosnak tartják az oktatás fejlesztését, hisz szakemberhiánnyal küzdenek a hazai nagyvállalatok. A HEBC szerint a vállalatoknak idén is meg kell húzniuk a nadrágszíjat.

Az egyetlen út a fejlődés címmel tette közzé tízéves jelentését a Magyar Európai Üzleti Tanács (HEBC). Takács János, a szervezet elnöke az InfoRádiónak elmondta: csak úgy lehet javítani Magyarország versenyképességét, ha fejlődési útra állítjuk a magyar gazdaságot. Mi elfogadtuk a megszorító intézkedéseket - mutatott rá -, de ezek mellett olyan lépésekre is szükség van, amelyek a gazdaság fejlődését szolgálják.

Nem feltétlenül látjuk nagyon borúsnak a helyzetet - figyelmeztetett ugyanakkor Takács János. Amikor azonban beszélgetünk, elsősorban a problémákat emeljük ki, hiszen azokra keresünk megoldásokat.

Minden jelentésünkben konstruktív kritikát fogalmaztunk meg, és megoldási javaslatokat is fölvetettünk - mondta el a HEBC elnöke. Megfogalmaztuk azt is, félő, hogy elakadnak a reformok. De kifejeztük abbéli reményünket, hogy ez nem így lesz, és a siker felé viszik Magyarországot - nyilatkozta Takács János.

Szavai szerint a jelentésben hangsúlyt helyeztek az oktatásra, annak reformjára, hisz a nagyvállalatok szakemberhiánnyal küzdenek. Elsősorban mérnökből és szakmunkásból van kevés, és a nyelvtanulással sem állunk túl jól - jegyezte meg az elnök.

Természetesen kitértünk az adótörvényekre, az adórendszerre, amit szerintünk egyszerűsíteni kellene. Nem annyira az adó mértékével vannak problémák - mutatott rá Takács János -, hanem a rendszer bonyolultságával. Hozzátette, nehéz megérteniük a befektetőknek, hogy miért kell annyi adót fizetni. A HEBC szerint magasak az élőmunkára rakott terhek hazánkban.

Úgy gondolom - mondta Takács János -, hogy a magyarországi cégeknek idén is meg kell szorítaniuk a nadrágszíjat.

Hanganyag: Kaputa Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Hack Péter szerint így lehetne gyorsítani a magyar igazságszolgáltatáson

Felülvizsgálja a kormány a büntetőeljárások elhúzódásának okait. A miniszterelnök szerint a cél előkészíteni minden olyan jogszabályi, szervezeti és finanszírozási változtatást, ami rövidítheti a nyomozásokat, az ügyészségi eljárásokat és a bírósági szakaszt. Hack Péter jogász, az ELTE emeritus professzora az InfoRádióban azt mondta: nemzetközi összehasonlításban nem kiemelkedően hosszúak a magyar perek, de lehetne gyorsítani rajtuk.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Vegyes teljesítménnyel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék, miközben a magyar részvénypiac gyengült, a vezető hazai részvények pedig eltérően teljesítettek. Az amerikai tőzsdéken szintén az eladók kerültek fölénybe. A befektetői hangulatra a vártnál jóval erősebb amerikai munkaerőpiaci adat is hatással van, amely az emelkedő olajárakkal és a kedvező beszerzésimenedzser-indexekkel együtt erősebb gazdasági képet rajzol. Mindez új megvilágításba helyezheti a Fed közelgő kamatdöntését, miközben a bérdinamika mérséklődése tompíthatja a munkaerőpiac felől érkező inflációs nyomást. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×