Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 5. szombat Lőrinc, Viktor

Mohai György: Nem történt jelentős tulajdoni átrendeződés a BÉT-en

Mohai György, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezérigazgatója szerint nem történt jelentős tulajdonosi átrendeződés az értéktőzsdén azzal, hogy az osztrák börze nemrég megvette az UniCredit Bank több mint 25 százaléknyi részesedését. Jelenleg 43 cég tevékenykedik a BÉT részvényszekciójában, és fontos lenne, hogy ez a szám növekedjen. Kulcskérdés, hogy sikerül-e új cégeket bevezetnük - mutatott rá a magyar börze vezetője.

Nem mondanám, hogy jelentős tulajdonosi átrendeződés következett be a Budapesti Értéktőzsdén - nyilatkozta az InfoRádió Aréna című műsorában Mohai György, a BÉT vezérigazgatója.

Egy osztrák konzorcium hazai befektetőktől már 2004-ben megvásárolta részvények több mint felét, így 69 százalékos részesedése volt a BÉT-ben. A konzorcium eddig öt tagból állt: három bankból, a bécsi tőzsdéből és az elszámolóháznak megfelelő osztrák intézményből - fejtette ki a vezérigazgató.

Most annyi történt, hogy az UniCredit eladta a részvényeit a bécsi tőzsdének. A konzorcium vezetője azonban eddig is a bécsi tőzsde volt, így számunkra rajtuk keresztül jelentek meg a konzorcium tagjai - fogalmazott Mohai György.

Különböző területeken régóta együttműködünk a bécsi tőzsdével, az egyik legfontosabb a tőzsdei kereskedési adatok értékesítése volt, a másik az indexlicencek területe. Várhatóan az együttműködés tovább fog bővülni, ezt azonban még nem beszéltük meg részletekbe menően - mondta az Arénában a BÉT vezérigazgatója.

Mindenesetre - jegyezte meg Mohai György - a bécsi tőzsde a ljubljanai tőzsde 80 százalékát is megvásárolta a szlovén államtól.Jelenleg 43 cég tevékenykedik a BÉT részvényszekciójában, és fontos lenne, hogy ezt a számot növelni tudjuk. Kulcskérdés, hogy sikerül-e új cégeket ide bevezetnük - mutatott rá a magyar börze vezetője. Ha igen - mondta -, akkor ez a határidős piacokra és sok egyéb területre pozitívan hathat ki.

Próbáljuk megtalálni azokat a cégeket, akik elszánják magukat arra, hogy tőkeszükségletüket nem a bankrendszerből, hanem a tőkepiacról elégítsék ki. Mohai György rámutatott, a fő kérdés az, hogy a magyar cégek tudják és akarják-e vállalni azt a teljes körű nyilvánosságot, amit a tőzsdei jelenlét szükségessé tesz.

Ha sok nem is, de 3-4 cég minden évben bejön a tőzsdére, és ott tőkét szeretnének emelni, azaz arra használnák a börzét, amire az való - mondta a BÉT vezérigazgatója. Hiszen a tőzsde célja - fűzte hozzá -, hogy megteremtse a tőke iránti igény és a szabad tőke találkozásának lehetőségét.

Hanganyag: Mong Attila

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Hack Péter szerint így lehetne gyorsítani a magyar igazságszolgáltatáson

Felülvizsgálja a kormány a büntetőeljárások elhúzódásának okait. A miniszterelnök szerint a cél előkészíteni minden olyan jogszabályi, szervezeti és finanszírozási változtatást, ami rövidítheti a nyomozásokat, az ügyészségi eljárásokat és a bírósági szakaszt. Hack Péter jogász, az ELTE emeritus professzora az InfoRádióban azt mondta: nemzetközi összehasonlításban nem kiemelkedően hosszúak a magyar perek, de lehetne gyorsítani rajtuk.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Vegyes teljesítménnyel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék, miközben a magyar részvénypiac gyengült, a vezető hazai részvények pedig eltérően teljesítettek. Az amerikai tőzsdéken szintén az eladók kerültek fölénybe. A befektetői hangulatra a vártnál jóval erősebb amerikai munkaerőpiaci adat is hatással van, amely az emelkedő olajárakkal és a kedvező beszerzésimenedzser-indexekkel együtt erősebb gazdasági képet rajzol. Mindez új megvilágításba helyezheti a Fed közelgő kamatdöntését, miközben a bérdinamika mérséklődése tompíthatja a munkaerőpiac felől érkező inflációs nyomást. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×