Infostart.hu
eur:
362.06
usd:
311.72
bux:
147747.91
2026. szeptember 4. péntek Rozália

Gráf József: az erős forint nem segíti a mezőgazdaságot

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter szerint az erős forint nem segíti a mezőgazdaságot, inkább árt a magyar agráriumnak, mivel az ágazat jelentős exportot teljesít.

Gráf József úgy fogalmazott: a magyar mezőgazdaságnak a 260 forint körüli euró árfolyam lenne a megfelelő. Most ugyanis a termelők jelentős veszteségeket kénytelenek elkönyvelni azzal, hogy az euróban számított ár általában azonos a tavalyival.

Mint mondta: a termékért így az áru előállítója forintban már lényegesen kevesebbet kap, mint a múlt évben. Az agrártárca irányítója szerint ezt az árfolyam-veszteséget az sem ellensúlyozza, hogy a fejlesztésekhez szükséges gépek, berendezések viszonylag olcsóbbak lettek.

Gráf József kiemelte: Magyarország tavaly 4,8 milliárd euró értékben szállított külföldre agártermékeket, onnan pedig csak 3,2 milliárd euró értékben hozott be hasonló árukat.

Az 1,6 milliárd eurós pozitív szaldó az egyik legjobb teljesítmény az Európai Unióban.

Címlapról ajánljuk

Hack Péter szerint így lehetne gyorsítani a magyar igazságszolgáltatáson

Felülvizsgálja a kormány a büntetőeljárások elhúzódásának okait. A miniszterelnök szerint a cél előkészíteni minden olyan jogszabályi, szervezeti és finanszírozási változtatást, ami rövidítheti a nyomozásokat, az ügyészségi eljárásokat és a bírósági szakaszt. Hack Péter jogász, az ELTE emeritus professzora az InfoRádióban azt mondta: nemzetközi összehasonlításban nem kiemelkedően hosszúak a magyar perek, de lehetne gyorsítani rajtuk.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Vegyes teljesítménnyel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék, miközben a magyar részvénypiac gyengült, a vezető hazai részvények pedig eltérően teljesítettek. Az amerikai tőzsdéken szintén az eladók kerültek fölénybe. A befektetői hangulatra a vártnál jóval erősebb amerikai munkaerőpiaci adat is hatással van, amely az emelkedő olajárakkal és a kedvező beszerzésimenedzser-indexekkel együtt erősebb gazdasági képet rajzol. Mindez új megvilágításba helyezheti a Fed közelgő kamatdöntését, miközben a bérdinamika mérséklődése tompíthatja a munkaerőpiac felől érkező inflációs nyomást. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×