Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 5. szombat Lőrinc, Viktor

A 230-235 forint körüli euró még éppen elviselhető a gazdaság számára

A magyar államadósság csaknem 30 százaléka devizában áll fenn, így az erősödő forint csökkenti annak mértékét - mondta az InfoRádiónak a Pioneer Alapkezelő befektetési igazgatója, aki szerint a 230-235 forint közötti forint-euró sáv az a szint, amely még elviselhető a gazdaság szereplői számára.

Az államadósság jelentős része, közel 30 százaléka devizában testesül meg, tehát amikor felértékelődik a forint árfolyama, akkor csökken a devizaadósságnak a forintértéke, vagyis csökken az államadósság is - értékelte az InfoRádiónak az elmúlt napok forinterősödését a Pioneer Alapkezelő befektetési igazgatója.

Forián-Szabó Gergely hozzátette: ez elsősorban hosszú távon befolyásolhatja az éves finanszírozási terheket, az idei évre nézve sokkal inkább számít az, hogy a forintkamatok lényegesen megemelkedtek az első félévben, vagyis a forintadósság finanszírozása sokkal drágább, mint tavaly.

A szakértő szerint az alacsonyabb kamatterhek miatt minden szektor, így az állam, a háztartások és a vállalatok is kedvelik a devizaalapú eladósodást. A forint mostani erősödése hozzásegítette az adósokat ahhoz, hogy nemcsak kamatterheik lettek alacsonyabbak, hanem a tőketartozásuk is csökkent - emiatt pedig a havi törlesztőrészleteik alacsonyabbak lettek.

A befektetési igazgató úgy véli: a mostani forinterősödés lassan a végéhez közeledik, mert vannak korlátok, amiket már nem néznek jó szemmel az exportőr cégek és a fokozatosságra törekvő Magyar Nemzeti Bank sem.

Hozzátette: a 230-235 körüli euróár még éppenhogy elviselhető a gazdaság számára.

Forián-Szabó Gergely szerint reális szint körül mozog az árfolyam, különösen ha azt nézzük, hogy az infláció és a komoly kockázatok miatt csakis erős forinttal van esély arra, hogy az árstabilitás, vagyis a 3 százalék körüli infláció a következő másfél-két évben megvalósuljon.

Hanganyag: Kaputa Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Hack Péter szerint így lehetne gyorsítani a magyar igazságszolgáltatáson

Felülvizsgálja a kormány a büntetőeljárások elhúzódásának okait. A miniszterelnök szerint a cél előkészíteni minden olyan jogszabályi, szervezeti és finanszírozási változtatást, ami rövidítheti a nyomozásokat, az ügyészségi eljárásokat és a bírósági szakaszt. Hack Péter jogász, az ELTE emeritus professzora az InfoRádióban azt mondta: nemzetközi összehasonlításban nem kiemelkedően hosszúak a magyar perek, de lehetne gyorsítani rajtuk.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Vegyes teljesítménnyel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék, miközben a magyar részvénypiac gyengült, a vezető hazai részvények pedig eltérően teljesítettek. Az amerikai tőzsdéken szintén az eladók kerültek fölénybe. A befektetői hangulatra a vártnál jóval erősebb amerikai munkaerőpiaci adat is hatással van, amely az emelkedő olajárakkal és a kedvező beszerzésimenedzser-indexekkel együtt erősebb gazdasági képet rajzol. Mindez új megvilágításba helyezheti a Fed közelgő kamatdöntését, miközben a bérdinamika mérséklődése tompíthatja a munkaerőpiac felől érkező inflációs nyomást. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×