Infostart.hu
eur:
362.12
usd:
311.87
bux:
147747.91
2026. szeptember 4. péntek Rozália

Bokros az egyéni befizetések alapján képződő nyugdíjjáradékot folyósítana

Bokros Lajos szerint Magyarország olyan helyzetben van, hogy érdemi reformok nélkül már nem lehet dinamizálni a gazdaságot. A volt pénzügyminiszter a többi mellett az oktatásban javasol változtatásokat, de továbbra is kiáll az egészségügyi magánbiztosítók szükségessége mellett. Bokros szerint a helyi iparűzési adót meg kell szüntetni, és egységesen 20 százalékos vállalati nyereségadót kellene bevezetni.

Több területen is reformokat szorgalmazott Bokros Lajos egyetemi tanár az Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségének meghívására tartott előadásán.

A volt pénzügyminiszter szerint Magyarország olyan helyzetben van, hogy reformok nélkül nem lehet érdemben javítani a gazdasági növekedést. Bokros Lajos hozzátette: tudja, hogy ezek a reformok politikailag kockázatosak, mégsem lehet megspórolni.

A professzor több területről is szólt előadásában, elsőként az államháztartás reformját említette. Szerinte Magyarországon a közjavak és a közszolgáltatások minősége leromlott, ezért szerkezeti átalakítás szükséges.

Bokros Lajos hangsúlyozta: az államháztartási szféra túl nagy súllyal telepszik a magánszférára, ezért a magánszférát kell erősíteni, az államháztartási szféra rovására.

A közoktatás területén Bokros Lajos szerint például szükséges az iskolai minimális méret meghatározása, azaz a kisiskolák megszüntetése, emellett a tanárok kötelező óraszámának növelését is fontosnak tartja.

A felsőoktatásnak a professzor szerint jobban kellene követni a munkaerőpiaci trendeket, és meg kell határozni a felsőoktatásban résztvevők létszámát. Úgy látja: az esélyegyenlőség szempontját figyelembe véve önköltségi oktatás bevezetésére lenne szükség.

Bokros Lajos szólt a nyugdíjreformról is. Azt mondta: az egyéni befizetések alapján képződő járadék folyósítására lenne szükség. Hozzátette: nem tud elképzelni állampolgári jogon vagy szociális alapon megállapított nyugdíjat, azok ugyanis szerinte nem nyugdíjak, hanem szociális segélyek.

Az egyetemi tanár az egészségügyben ismét a magánbiztosítók megjelenését hangsúlyozta. Szerinte csak úgy alakulhat ki az a rendszer, hogy a gyógyító verseng a betegért, ha vannak magánbiztosítók.

Bokros Lajos szólt az adóreform szükségességéről is. Szerinte a helyi iparűzési adót meg kell szüntetni, és egységesen 20 százalékos vállalati nyereségadót kell bevezetni. Kiemelte, hogy a hangsúly nem az adómértékek változtatásán kell legyen, hanem az adófizetők bázisának szélesítésén. Hozzátette: minden mentességet és kedvezményt megszüntetne.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hack Péter szerint így lehetne gyorsítani a magyar igazságszolgáltatáson

Hack Péter szerint így lehetne gyorsítani a magyar igazságszolgáltatáson

Felülvizsgálja a kormány a büntetőeljárások elhúzódásának okait. A miniszterelnök szerint a cél előkészíteni minden olyan jogszabályi, szervezeti és finanszírozási változtatást, ami rövidítheti a nyomozásokat, az ügyészségi eljárásokat és a bírósági szakaszt. Hack Péter jogász, az ELTE emeritus professzora az InfoRádióban azt mondta: nemzetközi összehasonlításban nem kiemelkedően hosszúak a magyar perek, de lehetne gyorsítani rajtuk.

Szakértő az EU-költségvetésről: Magyarországnak nem érdeke az uniós politikákra jutó összegek csökkentése

Az úgynevezett „takarékos” EU-tagországok szerint észszerűtlenül magasak az uniós költségvetési tervezet fő számai. A nettó befizetőnek számító Németország, Ausztria, Dánia, Finnország, Hollandia és Svédország közös tanácskozást tartott, ami után közölték: az Európai Bizottságnak a csaknem kétezer milliárd eurós tervezett költségvetést több százmilliárddal csökkentenie kell.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×