Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Hernádi Zsolt csalódott az OMV vezérigazgatójában

A nagy vállalatátvételek ideje már lecsengett az energiaiparban, ami a jövőben számít, az a partneri együttműködés - mondta Hernádi Zsolt, a MOL elnök-vezérigazgatója a Der Standard osztrák lap pénteki számában megjelent interjújában.

Hernádi Zsolt kiemelte: amióta mindenki az energiabiztonságról beszél, ismét növekszik az állami befolyás az ágazatban. Ennek alátámasztásául megemlítette, hogy a világ olajlelőhelyeinek 65 százaléka államilag ellenőrzött cégek tulajdonában található.

A MOL elnök-vezérigazgatója az OMV osztrák olaj- és gázipari konszernnel kapcsolatban elmondta, hogy az olyasfajta átvételt, amelyet az OMV meglebegtetett, voltaképpen csak jelentős részvényesi többséggel lehetne megvalósítani. Az osztrák cégnek alkalma lett volna ezt kezdeményeznie a MOL múlt heti közgyűlésén, de nem élt a lehetőséggel - közölte Hernádi Zsolt. Az OMV jelenleg 20,26 százalékos tulajdonrésszel bír a Mol-ban.

A társaság elnök-vezérigazgatója elmondta azt is, hogy a saját részvények visszavásárlása a menedzsment részéről már azelőtt megkezdődött, hogy az OMV belefogott volna az "ellenséges közeledésbe". (Az osztrák vállalat vezetése azzal vádolja a Mol igazgatóságát, hogy azért vásárolt vissza saját részvényeket nagy mennyiségben, mert azok birtokában tulajdonossá akar válni a vállalatban.)

Az interjúban Hernádi Zsolt megemlítette, hogy személy szerint csalódott Wolfgang Ruttenstorfer OMV-vezérigazgatóban, akivel többé már nincs miről tárgyalnia.

A bizalom odavan - emelte ki a MOL elnök-vezérigazgatója, hozzátéve: természetesen ha osztrák részéről javaslatot tesznek valamilyen kooperációra, akkor azt a MOL meghallgatja, és "lehetőségeink keretében kedvezően válaszolunk rá".

Közben a Financial Times arról írt, a MOL április 23-i közgyűlésén egyes részvényeseket megakadályoztak abban, hogy szavazzanak.

Mark Mobius, a felzárkózó piacokra szakosodott, a MOL-ban 3,1 százalékos részesedéssel bíró Franklin Templeton globális befektetési alap vezetője a londoni gazdasági napilap idézete szerint "önkényesnek" és a "vállalatvezetési (normák) jelentős megsértésének" nevezte a MOL magatartását.

Mobius szerint "az egész helyzet kezd kicsúszni az ellenőrzés alól, és ideje, hogy az Európai Unió a sarkára álljon és tegyen valamit ebben az ügyben".

A lap felidézi, hogy az OMV képviselői sikertelenül próbálták megakadályozni azokat a lépéseket, amelyeket a Mol-vezetés javasolt a felvásárlás elé emelt akadályok erősítésére; a magyar cégvezetés indítványai általában kényelmes, 80 százalék körüli szavazataránnyal mentek át.

Mobius a Financial Times idézete szerint azonban azt mondta: e többségeket az is növelte, hogy egyes részvényeseket megakadályoztak a szavazásban.

Greg Koniecni, aki a Templetont képviselte a közgyűlésen, elmondta a napilapnak: fél órával a rendezvény előtt felhívta őt a befektetői kapcsolati osztály, és közölte vele, hogy nem szavazhat, mert nincsenek rendben a papírjai. Koniecni szerint a MOL azt követelte a részvényesek képviselőitől, hogy mutassák fel vállalatuk eredeti cégbejegyzési igazolását, ami "igen szokatlan követelés".

A Financial Times szerint a Budapest Asset Managementnek, a GE Money Bank magyarországi leányvállalatának képviselőit szintén nem engedték szavazni.

A lap szerint a MOL közölte, hogy már tavaly is eredeti cégbejegyzési igazolásokat kért, és az eljárási rendben azóta bekövetkezett bármilyen változtatás csupán "minimális" volt. A szavazás azt mutatta, hogy a vállalatvezetéssel szembenálló, körülbelül 20 százaléknyi részvényt birtokló befektető igenis voksolt, idézte a MOL vezetését a pénteki Financial Times.

Címlapról ajánljuk
Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

November végéig az 5P és az 5N besorolású plug-in (külső töltésű) hibrid autók tulajdonosainak le kell cseréltetniük a zöld rendszámukat fehérre. Január 1-jétől pedig az elektromos autóknak is fizetni kell a parkolásért Budapesten – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Antalóczy Tibor, a villanyautósok.hu főszerkesztője.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×