Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Megnyílt a Construma

Budapesten megnyílt a 740 kiállítót felvonultató idei Construma szakkiállítás a Hungexpo vásárvárosában.

Az idei év közepétől számított másfél év alatt 1.500 milliárd forint értékű építésre kap megbízást a magyar építőipar az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében - közölte a megnyitón az önkormányzati és területfejlesztési miniszter.

Bajnai Gordon azt mondta: a kormány szándéka, hogy június végéig mintegy 30 jogszabály módosításával harmadával csökkentse az építések előkészítésének idejét. Különösen az engedélyezés időszakának a lerövidítése fontos.

Végül a miniszter bejelentette, hogy összehívja a Lakásfelügyeleti Tanácsot, amelyben a lakásépítésben érdekelt társadalmi szervezetek képviseltetik magukat. A tanácsban kezdeményezni fogja egy bérlakás építési program kidolgozását.

A megnyitón felszólalt Emilia Müller bajor gazdasági miniszter, aki 32 tagú szakértő delegáció élén látogatott ki a vásárra. Elmondta, hogy az induló új építési projektekből kiveszik részüket a bajor cégek is. A mostani bemutatón egyébként 20 bajor társaság van jelen, közülük 5 még nem állított ki a Construmán.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Elkészült az első magyar Nemzeti Rugalmassági Jelentés, amely a hazai villamosenergia-rendszer rugalmassági igényeit és a rugalmasság kiaknázása előtt álló lehetséges piaci akadályokat elemzi. E szerint a rendszer közép- és hosszú távú rugalmasságában nincs strukturális jellegű hiány a hagyományos gáz- és olajtüzelésű erőművi portfólió és az ipari akkumulátoros villamosenergia-tárolók várt terjedése mellett, a fogyasztói igény növekedését lekövető rugalmasság kielégítése azonban kockázatos lehet a reggeli és esti csúcsban, a naperőművi termelés kiesése esetén pedig akár a napközbeni órákban is. A Mavir vezetésével készült jelentés fontos üzenete, hogy a jogszabályi és szabályzati környezet felülvizsgálata és módosítása is szükséges a rugalmassági potenciál teljes kiaknázásához, ahogyan a fogyasztók ösztönzöttségének megteremtése is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×