eur:
397.01
usd:
356.67
bux:
74181.42
2024. október 1. kedd Malvin

Új vezetők a KÉSZ Holdingnál

Új vezetők kezdik el tevékenységüket a hazai építőipar idén 70 milliárdos árbevételű cégcsoportjánál, a KÉSZ Holding Zrt-nél. Varga Mihály elnök mellett 2007. december 1-jétől Jutasi Zoltán vezérigazgatóként, Gansperger Gyula alelnökként vesz részt a társaság vezetésében.

Mindkét szakember tulajdonosként is szerepet vállal a magyar tulajdonban lévő részvénytársaságban. Varga Mihály, a cég többségi tulajdonosa, korábbi vezérigazgató, a továbbiakban a KÉSZ Holding Vállalkozásfejlesztő és Vagyonkezelő Zrt. elnöki posztját tölti be.

A KÉSZ új stratégiát kezdett az elmúlt években, hiszen egyre jelentősebb szerepet vállal az ingatlanfejlesztésben, az üzemeltetésben. Az új vezetők ennek a programnak az erősítését, más szegmensekben működő vállalkozások fejlesztését, a vagyonkezelési, vagyongazdálkodási tevékenység erősítését vállalták.

Új szemlélet

A vállalatcsoport új vezérigazgatója a társaság tervei között kiemelte, a külföldi terjeszkedés további folytatását. Jutasi Zoltán szerint éppen a külföldi jelenlét segítette hozzá a társaságot ahhoz, hogy a kedvezőtlen iparági környezet ellenére is jó eredménnyel zárja a 2007-es évet.

"A KÉSZ Csoport az elmúlt időszakban már megkezdte azt a változási folyamatot, ami lerakta egy holding, egy befektetési csoport alapjait. Az én megjelenésem új szemléletet jelent, egyfajta biztosíték arra, hogy ez a tervezett stratégia egy új szervezeti struktúra mentén és egy új cégstruktúra mentén valósulhat meg. A múltban több olyan feladatom is volt, amelyek során olyan tapasztalatokat szerezhettem, melyek segíthetnek a sikeres végrehajtásban. A KÉSZ nem csak Magyarországon, hanem a környező országokban is pozíciót szerzett magának, gyárakkal, leányvállalatokkal rendelkezik. Éppen emiatt volt képes az iparági visszaesések ellenére is jobban teljesíteni 2007-ben" - fogalmazott Jutasi Zoltán vezérigazgató az InfoRádióban.

Strukturális átalakítás

Gansperger Gyula, aki korábban az ÁPV Zrt. elnök-vezérigazgatója, szeptemberig pedig a Wallis Zrt. vezérigazgatója és igazgatósági tagja volt, úgy fogalmazott: azért vállalta el a felkérést, mert korábbi munkahelyein szerzett tapasztalatait hasznosítani tudja az alelnöki pozícióban.

"Ebben a feladatkörben pontosan azok a tapasztalatok hasznosíthatók, amelyeket a korábbi munkahelyeimen szereztem. Vagyonkezelési, vállalat-átstrukturálási, átalakítási feladatokat fogok az igazgatóság tagjaként végezni. A 65-70 vállalatból álló KÉSZ Csoportnak ma is van világos struktúrája, ennek átalakítása véleményem szerint beleillik az eddig tapasztalataimba, szakmai ismereteimbe" - mondta Gansperger Gyula alelnök.

A KÉSZ Holding Vállalkozásfejlesztő és Vagyonkezelő Zrt. a hazai építési piac beszűkülése ellenére is jelentősen növelni tudja árbevételét ebben az évben. A vezetés tervei szerint a 2007-es árbevétel meghaladja a 70 milliárd forintot.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.01. kedd, 18:00
Csató Gábor
az Országos Mentőszolgálat főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. szeptember 30. 21:48
×
×
×
×