Infostart.hu
eur:
364.32
usd:
324.52
bux:
145242.85
2026. november 5. csütörtök Imre

Aláírták az M6-os szerződést

Budapesten aláírták az M6-os autópálya Szekszárd és Bóly, valamint az M60-as Bóly és Pécs közötti, összesen 70 kilométeres szakaszainak megépítésére, üzemeltetésére, felújítására, fenntartására és finanszírozására vonatkozó szerződést.

A köz- és a magánszféra partnersége keretében megvalósuló projekt költsége mai áron nettó 266,1 milliárd forint; az építkezés 2010 tavaszán fejeződik be.

A GKM közölte: ezzel az M6-os harmadik fázisának koncesszióba adására irányuló közbeszerzési eljárás - az előzetes terveknek megfelelően - az év vége előtt lezárult, a munkálatok még 2007 végén megkezdhetők, az építkezés a szerződésnek megfelelően 2010 tavaszán fejeződik be.

A PPP konstrukcióban a magánszféra oldaláról részt vesz a Strabag AG, a Colas S.A., a Bouygues Travaux Publics S.A., a Jonh Laing Infrastructures Limited angol befektetési alap, amelynek az első közép-kelet európai PPP befektetése illetve az Intertoll-Europe Zrt. alkotta konzorcium.

Címlapról ajánljuk

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×