Infostart.hu
eur:
362.78
usd:
322.72
bux:
0
2026. november 5. csütörtök Imre

Beterjesztette a módosított költségvetést a kormány

Beterjesztette a 2007. évi költségvetés módosítását a kormány. A javaslat egyebek között az Egészségbiztosítási Alap főösszegein változtatna, miközben a költségvetés központi egyensúly tartaléka 50 milliárd forintról 45 milliárd forintra csökken.

A javaslat változtatni kíván egyebek között az Egészségbiztosítási Alap főösszegein. Eszerint az Egészségbiztosítási Alap bevételi és kiadási főösszege egyaránt 22 milliárd 200 millió forinttal nő, a hiány viszont változatlanul 27 milliárd 500 milliárd forint marad.

Az alapon belül 10 milliárd forintot kívánnak elkülöníteni a krónikus és az aktív fekvőbeteg szakellátásra, továbbá a járóbetegellátást végző egészségügyi szolgáltatók kiegészítő támogatására.

A módosító javaslat indoklása szerint az Egészségbiztosítási Alap költségvetésének évközi alakulása azt jelzi, hogy a járulékbevételek meghaladják a tervezettet, a kiadások ugyanakkor kisebbek a tervezettnél.

Ez lehetővé teszi, hogy az egészségügyi szolgáltatók a reform nyomán további forrásokhoz jussanak, emellett többlettámogatást tartanak szükségesnek a mentés területén.

A javaslat szerint a költségvetés központi egyensúly tartaléka 50 milliárd forintról 45 milliárd forintra csökken.

Címlapról ajánljuk
Recseg-ropog a szlovák kormánykoalíció

Recseg-ropog a szlovák kormánykoalíció

Felkavarta a szlovák belpolitikai életet a parlamenti többség körüli bizonytalanság. Az „átülések”, frakcióközi átrendeződések kapcsán Robert Fico miniszterelnök kijelentette, mindent meg kell tenni, hogy a jelenlegi választási ciklus rendes időben, 2027-ben érjen véget. Az ellenzéki pártok szerint a kormánykoalíció már elveszítette többségét, ezért előrehozott választást követelnek.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Magához tért a dollár, megtorpant a forint lendülete

Magához tért a dollár, megtorpant a forint lendülete

A demokraták félidős választási tarolása után szerdán gyengült a dollár, a forint pedig másfél havi csúcsra erősödött az euróval szemben – itthon ráadásul a vártnál jobb, 8,2 százalékos éves ipari bővülés is támogatta a hangulatot. A dolláreladási hullám csütörtökön egyelőre megállt, miközben ma a Bank of England kamatdöntése kerül a fókuszba – 2023 augusztusa óta először emelkedhet a brit alapkamat. Csütörtök reggel az euró jegyzése 362,2, a dolláré 321,6.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×