Infostart.hu
eur:
362.37
usd:
321.7
bux:
0
2026. november 5. csütörtök Imre

Zakatol az infláció

A fogyasztói árak szeptemberben 0,7 százalékkal nőttek augusztushoz képest, és 6,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az elemzők szeptemberre 6,3 százalék körüli tizenkét havi drágulást vártak.

Szeptemberben a szezonálisan kiigazított "alapdrágulás" 0,6 százalék volt, a maginfláció 2006 szeptemberéhez viszonyítva 4,3 százalékot tett ki.

Az év első kilenc hónapjában 8,3 százalékkal emelkedtek az árak.

A fogyasztói árak augusztusban nem változtak júliushoz képest, és 8,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet.

A fogyasztói árak tavaly szeptemberben 2,5 százalékkal nőttek augusztushoz képest, és 5,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet.

A nyugdíjas fogyasztóiár-index az előző hónaphoz képest 0,9 százalékkal, tavaly szeptemberhez viszonyítva pedig 8,6 százalékkal emelkedett.

A KSH közlése szerint az élelmiszerek árai 2,2 százalékkal emelkedtek egy hónap alatt.

14,9 százalékkal nőtt a liszt, 7,8 százalékkal a tojás, 7,7 százalékkal a száraztészta, 6,5-6,5 százalékkal az étolaj és a kenyér, 5,8 százalékkal a péksütemények, 4,6 százalékkal a baromfihús, valamint 2,8 százalékkal a sertéshús ára.

Az idényáras élelmiszerek - burgonya, friss zöldség, gyümölcs - nélkül számítva az élelmiszerek árai augusztushoz képest 2,4 százalékkal drágultak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: sorra reagálnak az érintett ismert emberek

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×