Infostart.hu
eur:
362.64
usd:
322.59
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Magyar nyelven is elérhető a Google alkalmazáscsomagja

A Google tervei szerint rövidesen már semmilyen irodai szoftvert nem kell a megvennünk és a saját gépünkről futtatni, hanem az interneten keresztül ingyen dolgozhatunk azokkal. Peresztegi Zoltán, a cég magyarországi képviselője elmondta: a Google-nak immár több mint 150 alkalmazása van.

Magyar nyelven is elérhető a Google alkalmazáscsomagja - mondta a cég magyarországi képviselője.

Peresztegi Zoltán az InfoRádiónak kiemelte, hogy az oktatási intézmények, cégek, szerveztek és magánszemélyek ingyen vehetik igénybe egyebek mellett a webes levelező, üzenet és fájlküldő szolgáltatást, a napirend tervezőt, a szövegszerkesztőt és táblázatkezelőt, valamint az online képmegosztó rendszert.

A dokumentumok és táblázatok rendszerben a létrehozott fájlok minden internet-hozzáféréssel rendelkező számítógépről elérhetők, és egyszerre nem csak egy ember számára, ugyanis az anyagokon egyszerre többen is dolgozhatnak - tette hozzá.

A Google magyarországi képviselője közölte, hogy elérhető a prémium csomag is, bár ez utóbbiért fizetni kell, de a csomag 99,9 százalékos rendelkezésre állást garantál, illetve többletszolgáltatásokat is nyújt.

Hanganyag: Albert Dénes

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×