Infostart.hu
eur:
362.64
usd:
322.59
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Több kérdésben kritizálja az ÁSZ az ÁPV-t

Az Állami Számvevőszék - számos kifogást megfogalmazva - benyújtotta a parlamentnek az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. 2006. évi működésének ellenőrzéséről készült jelentést. A szervezet főigazgatója elmondta: egy szakmai hiba ötmilliárddal csökkentette a MOL-részvények eladásából származó bevételt, míg a Bábolna Zrt.-nél felesleges kifizetések történtek.

Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. teljesítette a 300 milliárd forintot meghaladó bevételtervét, emellett megtakarítást is realizált, privatizációs és vagyonkezelési tevékenységét összességében ellátta - mondta az InfoRádiónak az Állami Számvevőszék főigazgatója.

Bihary Zsigmond közölte: ugyanakkor megállapították, hogy a Bábolna-csoporttal kapcsolatos tevékenység - ebbe beletartozott az ügyben a kormány által hozott határozatok végrehajtása, számonkérése - miatt az államnak komoly, 25-30 milliárd forintos vesztesége keletkezett.

Az ÁSZ főigazgatója hozzátette: miközben az állam 240 milliárdos bevételt realizált a MOL-részvények értékesítéséből, az ÁPV Zrt. nem figyelt oda arra, hogy az önkötések nem fölfelé, hanem lefelé vitték a Budapesti Értéktőzsde értékesítési árait.

Bihary Zsigmond elmondta: a veszteségokozás az ÁSZ vizsgálata szerint nem volt szándékos, ezért a szervezet értékelésében azt javasolta a pénzügyminiszternek, hogy indítson ellenőrzést az ügyekben, és ezek alapján döntsön arról, hogy indokolt-e egyesek felelősségre vonása.

Hanganyag: Kaputa Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×