Infostart.hu
eur:
364.41
usd:
324.58
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly

A magyarok nagy része továbbra is borúlátó

Továbbra is meglehetősen borúlátó a lakosság nagy része a saját anyagi és az ország gazdasági helyzetét illetően. Ez derül ki a Figyelő és a Szonda-Ipsos legfrissebb reprezentatív felméréséből, amelyben 1.500-an adtak választ a kérdésekre.

A lakosság fele arra számít, hogy a magyar gazdaság helyzete tovább romlik az elkövetkező egy évben - mondta az InfoRádióban Hack József kutatásvezető.

A saját anyagi helyzetében mindössze a megkérdezettek 11 százaléka számít javulásra, az ország egészét nézve pedig 17 százalék optimista.

Kiderült az is, hogy a lakosság 71 százaléka éppen hogy megél a jövedelméből, és mindössze 12 százaléknyi állítja, hogy félre is tud tenni.

Az emberek 14 százalékának azonban kevés a bevétele a kiadásokhoz képest, épp ezért 7 százalék a korábbi megtakarításait éli fel, 7 százalék pedig külső segítségre szorul.

A megkérdezettek 37 százaléka szerint az országban kisebb válság van, 46 százalék szerint azonban a válság komoly.

A Szonda-Ipsos márciusban is megkérdezte a lakosságot a gazdasági kilátásaikról. Hack József elmondta: akkor szinte ugyanaz az eredmény született, mint most.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Nagy bukás elé néz Donald Trump pártja - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Nagy bukás elé néz Donald Trump pártja - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Elromlott a hangulat a nemzetközi tőzsdéken az amerikai félidős választások után, amelyeken a demokraták a Kongresszus mindkét házában úgy tűnik, hogy többséget szereztek. A befektetők a technológiai cégek szigorúbb szabályozásától és az adatközpont-építések lassulásától tartanak, ezért ismét nyomás alá kerültek az AI-hoz kapcsolódó részvények. Az eredményekre reagálva Ázsiában esések bontakoztak ki, az amerikai határidős indexek is mínuszban járnak, a biztonságot kereső befektetők pedig az állampapírok felé fordultak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×