Infostart.hu
eur:
363.88
usd:
323.57
bux:
147196.99
2026. november 4. szerda Károly

A minisztérium szerint is gond van az autópálya-beruházásokkal

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium elismeri azokat a hiányosságokat, amelyeket az Állami Számvevőszék megfogalmazott az autópálya-építéssel kapcsolatban - ezt fogalmazta meg a tárca közleménye.

Az Állami Számvevőszék jelentésében kifogásolta, hogy nem készült semmilyen gazdaságossági számítás az autópálya-fejlesztések előtt.

A számvevőszék főigazgatója szerint így aztán azt sem tudni, hogy miért kerülnek éppen annyiba, mint amit a végleges elszámolások mutatnak.

Ráadásul - tette hozzá Bihary Zsigmond - még azt sem lehet pontosan tudni, hogy az árak az elmúlt évekhez képest hogyan alakultak.

Viszonylag rövid időszakon belül sok helyen indult autópálya-építés, a piacon azonban kevés az olyan cég, amely képes végrehajtani az ilyen beruházásokat, vagyis nem alakulhatott ki valós versenyhelyzet - mondta az InfoRádiónak Állami Számvevőszék főigazgatója.

Lassú, előkészítetlen

Az Állami Számvevőszék komoly problémát látott az előkészítések lassúságában is. A gazdasági és közlekedési tárca ezt elismeri, hozzátéve, hogy például a kisajátítási eljárások miatt módosul gyakran a határidő.

A minisztériumi közlemény hangsúlyozza: a tárca már tett lépéseket a kisajátítások lerövidítésére, ezért módosította például az Autópálya törvényt.

A közlemény kitér arra is, hogy az M7-es Balatonkeresztúr és Nagykanizsa közötti szakaszára kiírt tenderen a változtatások következtében már 40 százalékkal nagyobb megtakarítást lehetett elérni a mérnökárhoz képest.

Ígérnek

Az, hogy valóban ennyivel olcsóbb lesz-e az újabb szakasz megépítése 2007-ben, majd az Állami Számvevőszék következő jelentéséből derül ki.

A gazdasági tárca azt ígéri, hogy egy hónapon belül, legkésőbb július 20-ig a számvevőszéki jelentés megállapításait figyelembe véve készít egy intézkedési tervet.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nyílnak az ügynökakták – Magyar Péter levéltári sajtótájékoztatója, cikkünk frissül

Nyílnak az ügynökakták – Magyar Péter levéltári sajtótájékoztatója, cikkünk frissül

November 4-én, az 1956-os forradalom leverésének 70. évfordulóján nyílnak az úgynevezett ügynökakták a Nyitottaktak.hu weboldal élesedésével, ez alkalomból a miniszterelnök a szakminiszterrel és az Állambiztonsági Levéltár főigazgatójával tart tájékoztatót. Cikkünk frissül.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Erste: 1000 milliárd forinttal eshet vissza a lakáshitelpiac, továbbra is vár a rendszerváltásra a bankszektor

Erste: 1000 milliárd forinttal eshet vissza a lakáshitelpiac, továbbra is vár a rendszerváltásra a bankszektor

A szokásoshoz képest megduplázta a lakáshitel-befogadásokat az Otthon Start kifutása az elmúlt három hétben az Erste Banknál. Az előrehozott keresletnek is szerepe lehet tehát abban, hogy a 3000 milliárd forintot is meghaladhatja a bankszektor lakáshitel-kihelyezése, jövőre viszont 2000 milliárd forint környékére eshet vissza a bank várakozásai szerint az idei abszolút történelmi csúcsról. A társaság sajtótájékoztatóján kiderült: 25%-kal 84,5 milliárd forintra esett vissza a bank nyeresége az első három negyedévben, részben az extraprofitadó növekedésre, részben a kamatstop határidejének eltörlése miatt - a különterhek szempontjából Jelasity Radován szerint továbbra is vár a bankszektor a „rendszerváltásra”.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×