Infostart.hu
eur:
364.21
usd:
314.08
bux:
150399.21
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika

Jól járt, aki állami támogatással vett MOL-részvényt

Szerdától adhatja el MOL-részvényét az a kisbefektető, aki decemberben állami támogatással jegyzett olajpapírt. Az állami támogatás mértéke 2 ezer forint volt, amit levontak az aktuális árból, azaz 21 és félezer forint helyett mindössze 19 és félezer forintot kellett csak fizetni. A kedvezményt igénybevevők azzal a feltétellel vásárolhattak, hogy április végéig nem adják el a papírokat - mondta az InfoRádiónak Sarkadi-Szabó Kornél, a Cashline elemzője.

Aki normál módon jegyzett MOL-részvényt, az minimális nyereséget könyvelhet el decemberhez képest - közölte Sarkadi-Szabó Kornél, a Cashline elemzője.

Kiemelte: az járt jól, aki a kétezer forintos állami kedvezményt igénybe vette, bár ezt korlátozták, ugyanis ilyen módon 75 MOL-részvényt lehetett vásárolni.

A teljes pakett 1,9 millió részvényből állt - hangsúlyozta a Cashline elemzője.

Sarkadi-Szabó Kornél szerint a lakossági jegyzés kisebb csalódást okozott, ugyanis mindössze 150 ezer részvény került jegyzésre, a kedvezményes vásárlások száma pedig 120 ezer darabot tett ki 2,5 milliárd forint értékben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.08.31. hétfő, 18:00
Bauer Bence
a Mathias Corvinus Collegium Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×