Infostart.hu
eur:
355.93
usd:
311.75
bux:
139892.19
2026. június 30. kedd Pál

Magyar Telekom: 76,6 milliárd forintos nettó eredmény

A Magyar Telekom Nyrt. 76,659 milliárd forint éves nettó eredményt ért el 2006-ban, ami 2,2 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbi 78,415 milliárd forintnál.

A nem auditált, konszolidált, a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült tőzsdei gyorsjelentés szerint a társság bevételei tavaly 9,1 százalékkal 671,2 milliárd forintra nőttek, alapvetően azért, mert a mobil-, az internet-, valamint a rendszerintegrációs és informatikai szolgáltatásokból származó bevételek növekedése ellensúlyozta a vezetékes bevételek csökkenését.

A nettó eredmény mérséklődését elsősorban a magasabb értékcsökkenéssel magyarázta a társaság.

A csoport kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 0,9 százalékkal 258,6 milliárd forintra nőtt, rátája 38,5 százalék volt.

A csoport EBITDA-ja a montenegrói leányvállalatánál kötött és vitatott tanácsadói vizsgálattal kapcsolatos költségek - 4,1 milliárd forint - nélkül 262,7 milliárd forintot tettek ki, a ráta pedig 39,1 százalékot ért el.

Christopher Mattheisen, a cég elnök-vezérigazgatója a jelentés szerint kifejtette: az erős verseny ellenére megőrizték vezető pozícióikat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyar Péter: soha nem volt még ilyen forróság Magyarországon

Magyar Péter: soha nem volt még ilyen forróság Magyarországon

Minden hőmérsékleti rekord megdőlt, Szécsényben 42 fokot mértek ma, de az ország nagy részén meghaladta a 40 fokot a hőmérséklet, ezért továbbra is érvényben van a harmadfokú hőségriasztás – közölte Magyar Péter.

Szakértő: Putyin olyan eszközhöz nyúl, amit 20 éve nem alkalmazott

Szeptemberben parlamenti választásokat tartanak Oroszországban, és a kormánypárt több meglepő húzással próbálkozik. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója az InfoRádióban beszélt a többi párt esélyeiről, az oroszországi üzemanyag-ellátási problémákról, Vlagyimir Putyin retorikaváltásáról és a fronthelyzetről is.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×