Infostart.hu
eur:
356.51
usd:
312.67
bux:
140226.79
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Bábolna bioüzem-nagyhatalom lesz

Az ország eddigi legnagyobb kapacitású biodízel-üzeme kezdi meg a termelést Bábolnán májusban - közölte az üzemeltető cég üzletfejlesztési igazgatója.

Novák Gergely elmondta: környezetbarát gázolajat már évek óta gyártanak Kunhegyesen és Mátészalkán, de csak időszakosan, és mindössze évi 2-5 ezer tonna mennyiségben.

Hangsúlyozta: a bábolnai üzem májustól évi 25 ezer tonna, 2008-tól pedig 50 ezer tonna zöld üzemanyagot állít elő.

Hozzátette: a beruházás eddig 1 milliárd forintba került, és további 1,7 milliárdból a biodízel gyártó egységen kívül egy olajosmag feldolgozására alkalmas présüzemet építenek, majd 3 milliárd forintból 2008 első felében megduplázzák a gyártókapacitást, bővítik a logisztikai infrastruktúrát, és három újabb présüzemet létesítenek az ország különböző pontjain.

Novák Gergely szólt arról is: a termeléshez szükséges repcét mezőgazdasági integrátoroktól szerzik be.

Elmondta: a biodízel nagy részét a MOL vásárolja meg, de várhatóan exportálnak belőle Ausztriába és Németországba is.

Közölte: az üzemekben az idén 35, jövőre pedig már 75 embert foglalkoztatnak.

Címlapról ajánljuk

Ürge-Vorsatz Diána: máshogy kellene használni a klímaberendezéseket

Csak a fák aktív légkondicionáló működésére, illetve a lakásokra, irodákra szerelt légkondicionáló berendezések használatának visszafogására van szükség Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint. A Közép-európai Egyetem professzora, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke az InfoRádióban azt mondta: eddig tudott légkondi nélkül alkalmazkodni az európai társadalom, most már változtatni kell.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Hatalmas techrobbanás a Távol-Keleten: itt látszik, mekkora összeget öntenek a mesterséges intelligenciába

Hatalmas techrobbanás a Távol-Keleten: itt látszik, mekkora összeget öntenek a mesterséges intelligenciába

Dél-Korea exportja júniusban is erőteljesen bővült, ami jól mutatja a gazdasági növekedést megalapozó félvezetőipari fellendülés tartósságát. A vámhivatal közlése szerint a munkanaphatással kiigazított kivitel az egy évvel korábbihoz képest 59,5 százalékkal, míg a behozatal 30,1 százalékkal nőtt, így a kereskedelmi többlet elérte a 36,1 milliárd dollárt. A nyers, kiigazítatlan adatok szerint az export 70,9 százalékkal ugrott meg, szemben a májusi, felülvizsgált 53,4 százalékos bővüléssel - írta a Bloomberg.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×