Infostart.hu
eur:
355.45
usd:
312.38
bux:
140425.41
2026. július 2. csütörtök Ottó

Kartelleznek az európai energiacégek?

Az Európai Unió versenyügyi biztosa szerdán hozza nyilvánosságra az energiapiacról készített jelentését, amelynek kiszivárgott részletei nem sok jót ígérnek a nagy cégeknek.

A 66. évét idén betöltő holland politikusnő, Neelie Kroes röviddel azután vette nagyító alá az unió energiaipari piacát, hogy 2004-ben átvette a tisztséget az olasz Mario Montitól.

A Financial Times megszerezte a jelentést, vagy legalábbis annak egy részét, amelynek a nagy cégek számára az a legkellemetlenebb üzenete, hogy talán meg kell váljanak a birtokukban lévő cégek egy részétől.

A Kroes-jelentés a Financial Times szerint ugyanis közel másfél éves vizsgálódás után arra a következtetésre jutott, hogy az unió energiaipari óriásai - közülük a jelentés hármat meg is nevez - túl nagy befolyással rendelkeznek.

A jelentésben említett német RWE és E.ON, illetve a Gaz de France, valamint további, név szerint nem említett cégek esetében felmerült annak a gyanúja, hogy valamiféle kartellmegállapodás működik közöttük, vagy legalábbis egymás érdekeire figyelve osztják fel az európai piacot.

Ezért a versenyjogi biztos jelentése kilátásba helyezi, hogy hivatala és az unió minden befolyását latba veti majd, hogy csökkenjen a piaci koncentráció.

Erre a jelentés többféle megoldást is vázol, így például azt, hogy az unió kényszerítheti a cégeket, hogy mondják fel hosszú távú vásárlási szerződéseiket, illetve az általuk forgalmazott gáz és elektromos áram egy részét a szabadpiacon kelljen értékesíteniük.

A vizsgálatot a holland politikus eredetileg azért indította, mert szerinte az energiapiac liberalizációja az unió fogyasztóinak szinte semmilyen előnyt nem hozott, közben viszont egyre kevesebb cég kezébe került a piac egyre nagyobb hányada.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Jól jött az enyhülés, de megtépázták az országot a szerdai viharok

Jól jött az enyhülés, de megtépázták az országot a szerdai viharok

Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az InfoRádióban elmondta: több mint 520 helyen volt szükség a tűzoltók beavatkozására országszerte a viharkárok miatt, főként kidőlt fák, leszakadt ágak, villámárvizek és elöntött pincék miatt. A szóvivő arra vonatkozóan is adott pár tanácsot, hogyan vészelhető át az ítéletidő, ha éppen házon kívül ér utol minket.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
Egyre jobb a hangulat az európai tőzsdéken

Egyre jobb a hangulat az európai tőzsdéken

Újra az AI és chip sztori mozgatja a tőzsdéket, eladói nyomás alá kerültek az ázsiai részvénypiacok, élén a dél-koreai tőzsdével, miután ismét megingott a befektetők bizalma a mesterséges intelligenciához kapcsolódó technológiai részvényekben. A hangulatot elsősorban az AI-infrastruktúrára fordított kiadások fenntarthatóságával kapcsolatos aggodalmak rontották, ami különösen érzékenyen érintette a félvezetőgyártókat, a Samsung és az SK Hynix árfolyama is jelentősen esett, követve az amerikai chipgyártó részvények tegnapi esését. Az európai tőzsdéken csütörtökön jó a hangulat, a magyar részvénypiac felülteljesít.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×