Infostart.hu
eur:
354.15
usd:
309.47
bux:
141741.65
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

Lezárta 2005-öt az MTelekom, 76 milliárd osztalékot fizet a cég

Elfogadta a Magyar Telekom tavalyi gazdálkodásáról szóló éves jelentést a társaság rendkívüli közgyűlése, miután a könyvvizsgáló - záradékkal ugyan - de jóváhagyta a főbb számokat. A résztvevők döntöttek az osztalékfizetésről is.

A társaság eddig a montenegrói leányvállalatainál folyó vizsgálat miatt nem tudta megtartani a 2005. évet lezáró rendes közgyűlést. A késedelem miatt 12 millió forint bírságot róttak ki a vállalatra.

A Magyar Telekom februárban jelentette be, hogy vizsgálatot kezdeményezett több, a montenegrói leányvállalatai által kötött tanácsadói szerződéssel kapcsolatban. Felmerült a gyanú, hogy a cég nem kapott az összesen 2 milliárd forint értékű ügylet értékével arányos szolgáltatást.

A rendkívüli közgyűlés döntött arról is, hogy részvényenként 73 forint osztalékot fizet. Az összesen mintegy 76 milliárd forint folyósítását január 12-én kezdik meg.

Az osztalékfizetésre felhasználják a Magyar Telekom 68 milliárd forintos adózott eredményét, a fennmaradó részt pedig a korábbi évek tartalékából fedezik.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ronaldo gólt lőtt, lecserélték, de a portugálok végül továbbjutottak Horvátország ellen a vb-n

Ronaldo gólt lőtt, lecserélték, de a portugálok végül továbbjutottak Horvátország ellen a vb-n

A 94. percben szerzett fejesgóllal Portugália legyőzte Horvátországot, és a nyolcaddöntőbe jutott a foci-vb-n. A 40 éves világsztár Cristiano Ronaldo lőtte a portugálok első gólját, aztán a meccs végén lecserélték. Ronaldo hajdani Real-csapattársa, a szintén veterán horvát Luka Modric ezzel búcsúzott a vb-ktől. A portugálok következő ellenfele az osztrákokat simán, 3-0-ra verő Spanyolország lesz.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Még nincs a NAV-nak végleges új elnöke

Még nincs a NAV-nak végleges új elnöke

Kármán András pénzügyminiszter csütörtök este közölte: nyílt pályázaton választják ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új elnökét. Korábban még úgy tűnt, hogy eldőlt az adóhatóság új vezetőjének személye, tartósan, ugyanis a tárcavezető hétfő reggel még azt közölte, hogy "alapos szakmai egyeztetések után megszületett a döntés az új NAV-vezetéssel kapcsolatban" és akkor meg is nevezte Tamásné Czinege Csillát, és úgy tűnt az akkori tájékoztatásokból, hogy tartósan tölti majd be ezt a posztot. Az ügy előzménye, hogy a választást sokan kritizálták és Magyar Péter miniszterelnök a csütörtöki tájékoztatón bejelentette, hogy nincs még NAV-elnök.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×