Infostart.hu
eur:
364.91
usd:
324.64
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Ördögi körben a magyar gazdaság?

Háda Bálint, a Quaestor vezető elemzője szerint a magyar gazdaság olyan ördögi körben van, amelyből a konvergenciaprogram elégtelen tervezése miatt nehéz lesz kitörni.

Mint mondta, ha a lakosság úgy ítéli meg, hogy a nehéz időszak hamar véget ér, akkor bátran költeni fog, ha azonban hosszú szűkös évekre számít, akkor visszafogja a fogyasztást, és inkább félreteszi a pénzét.

A források szűkülése miatt azonban a lakossági megtakarítások is csökkenhetnek. Mindez visszaveti a gazdaságot, hiszen kevesebb beruházásra lehet számítani.

Bár a kormány arról beszélt, hogy a konvergenciaprogram hatására 2007-ben ugyan mérsékeltebb GDP-növekedésre kell számítani, 2008-ban azonban már újra élénkülés várható, Háda Bálint azt mondta, hogy a világgazdasági folyamatokból nem erre lehet következtetni.

Mint mondta, az Egyesült Államokban a gazdasági növekedés lassulásának jelei láthatók, ha pedig ez bekövetkezik, az Európára is hatással lesz. Magyarország számára pedig Európa jelenti a legfőbb exportpiacot.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×