Infostart.hu
eur:
364.6
usd:
325.16
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Már Veres is későbbi euróról beszél

Magyarország - a konvergenciaprogram jegybankkal egyeztetett vitaanyaga szerint - 2007 és 2009 között csatlakozhat a monetáris unió előszobájának tekintett ERM II. árfolyamrendszerhez, így a kormány 2011 és 2013 közötti euróbevezetéséről dönthet majd - mondta a pénzügyminiszter.

Veres János a kormányszóvivői tájékoztatón hangsúlyozta: a tervben szereplő lényegi számítások megegyeznek a Magyar Nemzeti Bank kalkulációival.

Hozzátette: az egyeztetés után érdemi változás nem történt a vitaanyagban, a jövő évi tervezett infláció 6,2 százalék maradt.

Megerősítette: a részletek a program jövő heti véglegesítéséig még változhatnak, a kormány azonban elkötelezett a kijelölt pálya megvalósíthatóságának biztosítása mellett.

Veres János kérdésre válaszolva elmondta: a kormánynak nincs a nyugdíjkorhatár emelésére vonatkozó javaslata, eddig arról döntöttek, hogy a korkedvezményes nyugdíjba vonulás feltételeit felül kell vizsgálni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×